Van elég urán
VG | Megfelelő mennyiségű urán áll rendelkezésre a nukleáris alapú áramtermeléshez és az egyéb felhasználásokhoz, például az ipari hő és a hidrogén előállítására – állapította meg az OECD és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közös jelentése. A frissen közzétett vörös könyvük összeállítása szerint 2019-ben tovább nőttek a globális uránforrások, de lassabban, mint az előző években. A 2019. január 1-jén rendelkezésre álló forrásból
8 070 400 tonna uránfém állítható elő 40–260 dolláros kilogrammonkénti áron. Tovább csökkent viszont az uránérc bányászatára fordított összeg, amely 2014-ben még globálisan kétmilliárd dollárt tett ki, 2018-ban azonban csak félmilliárdot, bár a vörös könyv szerint emiatt vélhetőleg nem kell ellátási zavartól tartani. Míg ugyanis az urántermelés 2017-ben és 2018-ban is zsugorodott, 2019-ben már bővült, igaz, csak 1 százalékkal.
Az atomenergia-ágazat alakulásától függően a reaktorok uránszükséglete 2040-ig évi 56,64 ezer és 100,22 ezer tonna között alakulhat, növekedés főleg a kelet-ázsiai térségben várható. A kiadvány összeállítói figyelmeztetnek: időben ki kellene fejleszteni az eddiginél költséghatékonyabb bányászati technikákat.
Gazdaságosan
8
millió tonna uránfém állítható elő


