BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aranyérmes lett a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet bora

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. Az aranyak közel harmada a Pannon borrégióba került, de az egyetlen pécsi aranyérmet a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Summa Merlot 2017 bora hozta el.

Hevér László, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főborásza a győztes bor kapcsán elmondta:

A Summa Merlot 2017 az intézetben folyó alany-nemes kölcsönhatást vizsgáló kutató- és fejlesztőmunka eredménye. Az intézet legmagasabban fekvő, vagyis 250 méter tengerszint feletti magasságú területéről származó tétel, amely klasszikus, nyílt kádas erjesztéssel készült. A bor kilenc hónapot töltött első töltésű magyar, francia és amerikai barrique hordókban, majd összeházasításra került. Innen származik a bor elnevezése is, hiszen a „summa” szó jelentése összeg, csúcs és teljesség.

A főborász tájékoztatása szerint hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz az aranyérmes bor.

Fotó: Pécsi Tudományegyetem

A kutatóintézetet, mint tudományos műhelyt 1949-ben több évszázados egyházi szőlőbirtokra és pincészetre alapozva a földművelésügyi miniszter hozta létre. A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kísérleti telepeként az ültetvények tervezett rekonstrukciójában kapott szerepet. A több átszervezést megélt intézet a Pécsi Tudományegyetem keretei között működik.

A szőlészeti kutatásokat a város nyugati határában lévő Szentmiklós-hegyi 30 ha-os ültetvény szolgálja, mely 2014-ben bekerült a Pécsi Értéktárba.

Az intézetben a minőségi szőlőtermesztésre borászati kutatások épülnek, a szőlészeti értékek végtermékben való prezentálására. A borászati kutatások elsődleges célja a szőlőfeldolgozás korszerűsítése, az erjesztés-technológia optimalizálása, a borászati fajtaérték-kutatás és a versenyképesség megőrzésére irányuló törekvés a szélsőséges évjáratokban is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.