BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmillió is igényelhető alkalmazottanként

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartása érdekében, a 2019-ben meghirdetett támogatás mértéke 200 ezer forintról 500 ezer forintra nő, közölte az agrártárca.

A szaktárca 2019 júniusában hirdette meg a vállalkozásoknál termék-feldolgozási, termékforgalmazási és más kiegészítő tevékenységeket végző foglalkoztatottak után igénybe vehető, a termelés költségeit csökkentő foglalkoztatási célú jövedelempótló támogatási programját, emlékeztetnek.

A minisztérium a támogatást igénylők javára módosította a támogatás néhány fontos elemét, így a foglalkoztatottanként járó támogatás 200 ezer forintról 500 ezer forintra, míg a támogatási programra 2019. évre betervezett támogatási keretösszeg 2 milliárd forintról 2,4 milliárd forintra nőtt, részletezik.

Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A megemelt költségvetési támogatáson keresztül a kormányzat még hangsúlyosabbá szeretné tenni a baromfi- és sertés termékpályák zavartalan működésének elősegítése iránti elkötelezettségét, amely az alapanyag-termeléstől a feldolgozáson át a forgalmazásig több egymásra épülő tevékenységet foglal magába, mutat rá az Agrárminisztérium.

A változtatások kapcsán a támogatást kérelmezőknek nincs további teendője. A 2019. június 24. és július 5. között benyújtott támogatási kérelmekben megjelölt támogatási igényeknél minden további intézkedés nélkül magasabb összegű támogatásban részesülhetnek az érintett ágazati szereplők, zárul a közlemény.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.