„Átmenetileg visszaesés várható a lakóautó-piacon is, noha középtávon továbbra is inkább a növekedés lesz a jellemző rá, egyedül a gyarapodás üteme a kérdéses” – mondta a Világgazdaságnak Harmath András, a 2000-ben alapított, budapesti telephelyű Suwenor Kft. cégvezetője. A lakóautók értékesítésével és kölcsönzésével foglalkozó vállalkozásnál úgy látják, hogy hazánkban is egyre többen képesek megteremteni az anyagi feltételeket ehhez az életstílushoz.

The moon sets behind a campervan parked in the North York Moors National Park in Yorkshire. The first full moon of 2022 - the Wolf moon according to native north Americans - is Monday evening. Picture date: Monday January 17, 2022.
Fotó: Danny Lawson / PA Images via Getty Images

„A pandémia berobbantotta a piacot” – jegyezte meg Harmath, miután a Suwenor járművei főleg a koronavírus-járvány elején voltak maximálisan kihasználva. „Bármennyi autót ki tudtunk volna adni” – közölte, bár arra azért rámutatott, hogy nálunk még mindig gyerekcipőben jár ez a történet, és eléggé alulreprezentált is a nyugati országokhoz képest. Míg a Covid tulajdonképpen segítette ezt a szegmenst, addig az ellátási problémák ugyanúgy visszavetették, mint az autóipar többi részét. 

A Fiat a világjárvány idején gyakorlatilag nem tudott szállítani, képtelen volt lépést tartani a kereslettel

– hangsúlyozta a szakember, aki szerint ekkor az is felmerült, hogy az Amazon 80 ezer darabos rendelése a Ducatóból fogta vissza a piacot, amelyen régi-új belépőként emiatt jelenhetett meg a Citroën, a Ford, a Mercedes a Peugeot vagy a Renault. Hiába azonban a viszonylag sok szereplő, továbbra sem tudnak annyit gyártani a lakókocsikból, amennyire igény lenne – tette hozzá Harmath András, aki úgy véli, hogy egy esetleges itt is mindent felülírhat.

Rákaptak az emberek a lakóautókra, olcsóbb így a nyaralás, és lassan már a megélhetés is

Hiába a növekvő benzinárak, az amerikaiak szerint még mindig jobban megéri lakókocsit bérelni, mint szállást.

Habár az új- és használtautó-piac közötti reláció vitathatatlan, a nullkilométeres lakókocsik elsősorban a korlátozott elérhetőségük, no meg természetesen az Ukrajnában zajló események miatt kerülnek sokba, a Fiat ugyanis korábban a háború sújtotta szomszédos országban gyártotta a kábelkötegét. 

Néhány éve nem volt olyan új jármű, amelyet meg lehetett volna venni, ez pedig irreális magasságokba tolta fel az árakat a használtautó-piacon

– magyarázta. „Nehéz emiatt átlagárakról beszélni, és főleg azért is, mert a felhozatal itthon sokkal szerényebb, mint máshol. Ha van száz eladó autó a piacon, az már jónak számít” – mutatott rá, majd arra is, hogy tízmillió forint alatt szinte képtelenség korszerűt találni, csak felújítandókat, projekteket.

„Egy 2006-os, tehát 17 éves, kategóriájában egykor kicsit drágább járművet nézegettem nemrégiben, az került 16 millió forintba. Új lakóautóért pedig minimum 23-25 millió forintot kell kiadnunk, és ez is csak az alapfelszereltségre elég. A kempingbuszok hiába voltak olcsóbbak régebben, mára húszmilliót simán elkérnek értük is”

– összegzett Harmath. A Suwenor Kft. bérflottája 33-35 lakóautóval jelentősnek számít Magyarországon, ahogy 100 és 150 darab körüli értékesítése is, ráadásul a többiektől eltérően minden évben előre berendel 100 egységet. A sikeres üzletmodell ellenére mégis több lábon áll: alkatrészeladással, továbbá szervizzel is foglalkozik. A cégvezető végezetül arról beszélt, hogy alapvetően sokan vesznek céges számlára lakóautót, mert amikor nem használják, bérbe tudják adni őket.

People try out the habitat space in a leisure vehicle at the Motorhome & Caravan Show 2022 at the National Exhibition Centre, Birmingham, which is the UK's largest dedicated recreational and leisure vehicle show, held for six days annually in October runs until Sunday. Picture date: Wednesday October 19, 2022. (Photo by Ben Birchall/PA Images via
Fotó:  Getty Images

A BD-Expo Kft. nemzetközi vásárok és kiállítások képviseletvezetője, Máté Szilvia arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy évente 200-nál is több honfitársunk vesz részt a világ legnagyobb lakókocsi-kiállításán Düsseldorfban. A nyolcnapos Caravan Salonra nemcsak a forgalmazók és szakmai látogatók járnak, hanem sok magánember, család is, akik a kellemest a hasznossal összekötve előbb elmennek Hollandiába kempingezni. Máté Szilvia elmondta, a sztereotípiával ellentétben a lakóautózás egyáltalán nem az olcsó turisták hóbortja, és sokkal inkább az életmódról és a mobilitásról szól.

A legrégebbi honi szervezet, a Magyar Camping és Caravanning Club (MCCC) elnöke, Bálint Gyöngyi pedig örömét fejezte ki lapunknak, hogy mostanság sok fiatal vált ki náluk klubtagságot, immár nekik is nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak holmi nyugdíjashobbiról van szó.