BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drága UMTS-koncessziók Csehországban

Csütörtökön a vezető cseh mobiltelefon-szolgáltató, az EuroTel is kemény zokszavakat hallatott a Csehországban az idén kiosztani tervezett harmadik generációs (UMTS-) koncessziók magas díja miatt. A cég szerint az engedélyeket vagy ingyen, vagy igen leszállított áron kellene kiosztani.

A társaság arra hivatkozik, hogy már eddig is évi 3 milliárd korona adót fizet, több mint kétezer embert foglalkoztat, nincs sem adó-, sem egyéb kedvezménye, és már több mint egymilliárd dollárt ruházott be az országban. A cég vezérigazgatója hivatkozott az amerikai Merrill Lynch befektetési bank értékelésére is, amelynek alapján a cseh UMTS-koncessziók díja nem haladhatja meg egyenként a 2,8 milliárd koronát. A kormány 5 milliárd koronát kér.
A nagyságra harmadik cseh mobilszolgáltató, a Cesky Mobil már a múlt héten közölte, hogy esetleg nem is veszi át a kormány által felkínált harmadik generációs koncessziót, mert sokallja a megszabott 5 milliárds árat.
A kormány úgy tervezi, hogy szeptemberben három koncessziót oszt ki a három szolgáltató között, egyenként 5 milliárd koronás szabott áron, egy negyedik engedélyre pedig árverést hirdet később, de még az idén. A Cesky Mobil műszaki igazgatója a múlt héten 1,5-1,6 milliárd koronát nevezett meg méltányos árként.
A három cseh szolgáltató közül a második helyezett RadioMobil szóvivője szerint pedig "egymilliárd korona körül lenne érdemes tárgyalni a dologról" -- idézi az MTI.
A cseh felügyeleti szerv, a távközlési hivatal igazgatója, David Stadnik nemrég elismerte, hogy a kormány alkalmasint túlzottan optimista, amikor legalább 20 milliárd korona (540 millió dollár) bevételre számít a négy koncesszióból, de hozzátette, hogy a hivatal ettől függetlenül a kabinet szándéka szerint készíti elő a műveletet.
A cseh szállítási és közlekedési miniszter, Jaromir Schling úgy nyilatkozott korábban, hogy a kormány nem tervezi az ár csökkentését. A legalább 20 milliárdnyi bevételt befoglalták az idei költségvetési törvénybe.
A tavalyi őrületes brit és német koncesszióárakra, majd más európai országokban a későbbi kiábrándulásra és visszaesésre célozva azt mondta: "Az egyik európai országban lakosonként 600 eurónak, a másikban kevesebb mint egy eurócentnek megfelelő árat fizettek az UMTS-engedélyekért. Így szerintünk a mi árunk reális."
A cégek aggodalmára, hogy Csehországban nem lesz elég kereslet az UMTS-szolgáltatás megtérüléséhez, Schling azt felelte: néhány éve még azt sem hitte volna senki, hogy egyáltalán mobiltelefonra akkora kereslet lesz, mint most. Úgy vélte, természetes, hogy a vállalatok alkudozni akarnak és fenyegetőznek, de szeptemberig még sokat változhat az álláspontjuk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.