Repülőrajtolt a lakáspiac Magyarországon az Otthon Start program elindulásával. A fix 3 százalékos hitel miatt megrohanták az igénylők a bankokat. Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Négyzetméter podcastban elmondta, hogy már augusztusban 2 millió látogatót mértek a honlapjukon, ami jól jelezhette, hogy mekkora volt az érdeklődés a program iránt.
A Négyzetméter legújabb epizódját itt hallgathatják meg:
Balogh László hozzátette, hogy az Otthon Start hatására nem drágultak olyan mértékben az ingatlanok, mint azt sokan jósolták. Áremelkedés történt, de idén sokkal gyorsabb volt a drágulás üteme az év elején, amikor az állampapírokból felszabadult összegek jelentek meg a piacon.
A szakértő arról is beszélt, hogy a hatalmas kereslettel nehezen tartja a kínálat a lépést, de szerencsére azért bőven akadtak, akik áruba bocsátották lakásukat a fi 3 százalékos hitel hatására.
Balogh László szerint az év végére körvonalazódhatnak a programnak azok a gyerekbetegségei, amelyek buktatót jelenthetnek az igénylők előtt. Bár az Otthon Start feltételei meglehetősen lazák, lesznek, akik úgy vágnak bele az ingatlanvásárlásba, hogy menet közben derül majd ki, hogy nem jogosultak a fix 3 százalékos hitelre.
A legtöbben csak azokat a feltételeket tartják szem előtt, hogy a négyzetméterár nem lehet magasabb 1,5 millió forintnál, valamint a lakás vagy ház ára nem haladhatja meg a 100, illetve 150 millió forintot. Azonban van még egy kritérium, miszerint az ingatlan értékbecsült értéke (amit a bank a hitelfelvétel előtt elvégez) és a vételár közötti különbség nem lehet 20 százaléknál nagyobb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a lakás 21 százalékkal magasabb áron kelne el, mint az értékbecslő által meghatározott összeg, akkor a bank elutasítja a hitelkérelmet. Ezzel szorítanák ki a programból a túlárazott ingatlanokat. Ez azért is fontos, mert a bankok a korábban megvalósult tranzakciókhoz tudják viszonyítani az értékeket, vagyis gondot jelenthet, ha az Otthon Start miatt valaki túlzottan felsrófolja az árat.
A korábbi podcastjeinket itt hallgathatják meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.