BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzhiányban a Genset és a Transgene

Két vezető biotechnológiai társaság is kritikus helyzetbe került Franciaországban: a genetikai kutatásokkal foglalkozó két cég, a Genset és a Transgene is pénzhiánnyal küzd. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy általános, vagy egyedi esetről van-e szó. Egy biztos: az utóbbi időben a biotech cégek papírjainak árfolyama meglehetősen nagy ingadozásokat mutat, s csökken irántuk az érdeklődés.

Mintha a befektetőket már nem vonzanák annyira a biotechnológiai cégek papírjai, mint tavaly, amikor a nemzetközi tőkepiacokon szinte korlátlanul lehetett pénzhez jutni. Az Ernst & Young felmérése szerint a biotech vállalatok Európában 1,5 milliárd dollárt vettek fel, az USA-ban 20 milliárdot.
A nagy egészségügyi befektetési alapok például az utóbbi időben kezdik távol tartani magukat a biotechnológiai szektortól, s inkább a hagyományos cégek -- gyógyszergyárak, szolgáltatók, kórházak, gyógyszer-nagykereskedők -- papírjait részesítik előnyben.
Ez a tendencia érződik a pénzügyi nehézségekkel küszködő, genetikai kutatásokkal foglalkozó két francia cégnél is. A Genset csütörtöki bejelentése szerint a társaság vesztesége a kétszeresére növekedett a tavalyi év utolsó negyedében, ezért azt fontolgatják, hogy a génkutatásról áttérnek más, saját készítmények kifejlesztésére, ehhez azonban rengeteg pénzre van szükség -- számol be a Financial Times. Hasonló helyzetben van a Transgene is, amely egyebek mellett új vezetéssel próbál úrrá lenni a pénzhiányon, ami a szakma megítélése szerint akár egy új kezdetet is jelenthet.
A Genset minden erejével próbálja meggyőzni a részvényeseket, hogy bízzanak a vezetésben és az új stratégiában, aminek megvalósításához idő és pénz egyaránt kell. Ugyanakkor a társaság elég gyengén áll a lábán: a tavalyi üzleti év utolsó negyedében 10,9 millió euróra nőtt a veszteségük az egy évvel korábbi 5,6 millióról, s eközben a forgalom 16 százalékkal, 6,3 millió euróra esett az utolsó negyedben.
Emiatt a Genset részvényeinek árfolyama 14,2 százalékkal 35,75 euróra csökkent, a társaság így jelenleg 285 millió eurót ér. A Transgene is veszített értékéből, papírjai jelenleg 25,01 eurót érnek, a társaság egésze 142 milliót. A strasbourgi székhelyű cég az idei év első felében 60 millió euróhoz szeretne jutni részvénykibocsátás révén, kérdés azonban, hogy sikerül-e az akció. Tavaly augusztusban egyszer már elhalasztotta a tervezett részvényeladást, mert jelentősen csökkent papírjainak az árfolyama.
Ezzel összefüggésben a piaci elemzők emlékeztetnek: a befektetési érdeklődés lanyhulása összefügghet azzal, hogy a génterápiás készítmények kifejlesztése sokkal több időt és pénzt igényel, mint azt a világ eredetileg hitte. Igaz, hogy a géntérkép elkészítése beláthatatlan távlatokat nyithat a betegségek kezelésében, a genetikai elváltozás beazonosítása, a betegség okainak feltárása és a hatóanyag kifejlesztése között azonban évtizedek telhetnek el.
Hosszú távon az emberi géntérkép elkészítésének nyertesei -- leszámítva a gyógyulásra váró betegeket -- a gyógyszeripari cégek, rövid távon azonban a génterápia nem lesz aranybánya. Most annak van itt az ideje, hogy a vállalatok pénzt öljenek a kutatás-fejlesztésbe, s csak később arathatják le a babérokat.
A Lehman Brothers amerikai befektetési bank elemzése is ezt a feltételezést támasztja alá: egy-egy új gyógyszer bevezetésének költségei rövid időn belül megduplázódnak, a jelenlegi 800 millió dollárról 2005-ben 1,6 milliárdra növekszenek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.