BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős forinttal és gyengélkedő Magyar Telekommal indult a nap a piacokon

Felfelé vette az irányt a pesti tőzsde csütörtökön, a blue chipek közül ugyanakkor csak az OTP tudott erősödni. A forint javított a dollárral és az euróval szemben.

Pozitív a nemzetközi befektetői hangulat csütörtökön, amit támogat, hogy az amerikai kongresszus elfogadta, Donald Trump elnök pedig aláírta az ideiglenes költségvetési törvényt, amivel véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban.

forint, BUX
Felfelé vette az irányt a BUX, a forint is erősödik csütörtök reggel / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A pesti tőzsde vezető indexe, a BUX 0,1 százalékos emelkedéssel, 108 248 ponton rajtolt. A hazai blue chip részvények körében vegyes a kép az indulást követően. 

  • Az OTP 0,2 százalékkal 108 248 forintra drágult, 
  • a Mol 0,1 százalékkal 3080 forintra fordult le, 
  • a Richter kurzusa pedig nem mozdult el a 9890 forintos szerdai záróárról.

A befektetők negatívan reagáltak a Magyar Telekom várakozásokat meghaladó negyedéves jelentésére , a részvény 0,3 százalékos eséssel, 1794 forinton rajtolt.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint erősödéssel indította a napot, amibe a kilábalás jegyeit tükröző hazai ipari termelési adat is besegíthetett. Az euró jegyzése a hajnali 384,7-es szintről 384,3 forintig szúrt le a tőzsdenyitásig, ez 0,1 százalékos erősödést jelez.

A dollárhoz képest 0,2 százalékot javított a hazai fizetőeszköz, a keresztárfolyam 331,2 forint alá jött le ezzel.

EUR / HUF árfolyam
Euró árfolyam (EUR/HUF)
383.7299 -0.23%
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A régiós pénzekkel szemben is minimális forintelőny látszik, a lengyel zloty 0,06 százalékkal, a cseh korona 0,02 százalékkal olcsóbb.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.