Újabb egyeztetés lesz a Danone-csoport francia vezetése és a Gazdasági Minisztérium (GM) között a győri cég tervezett bezárása ügyében. Az időpontról még nem állapodtak meg, de ezúttal a francia cég legfelsőbb vezetése kérte a találkozót Matolcsy György minisztertől, miután az elmúlt napokban a GM helyettes államtitkára és a Danone humánigazgatója megbeszélést folytattak a győri cég ügyéről.
Pongorné Csákvári Marianna elmondta: bíznak benne, hogy a Danone vezetése megérti a magyar aggodalmakat, és a gyárat nem zárják be. A Világgazdaság kérdésére kifejtette: a tárca eddig nem készülhetett föl a hasonló esetek kezelésére. Az eset az élelmiszeriparban annyiban precedensértékű, hogy nem egy multi által létesített "zöldmezős" beruházás, hanem egy tradicionális, magyar viszonylatban jelentős vállalat további sorsa forog kockán.
Egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy jelenlegi álláspontjuk szerint a minisztérium ennél közvetlenebbül akkor avatkozhat az ügybe, ha a külföldi társaság által szerződésszegésre kerül sor. Ebben az esetben visszaköveteli azt a 27 millió forintos kamatmentes hitelt, amelyet az üzem fejlesztéséhez adott és 2002-ben jár le.
Nehezményezi a győri önkormányzat, hogy a Danone-csoport akkorra tervezi a kekszgyár bezárását, amikorra lejár azon öt évre szóló helyiadó-kedvezmény, amelyet a város a kekszgyártó lisztesáruvonala 1998 végén megvalósított 2 milliárd forint értékű korszerűsítése nyomán adott -- jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Balogh József polgármester. Szerinte a cég az üzleti etikát semmibe véve tervezi a gyárbezárást.
Az üzem mostanáig 73 millió forint helyiadó-kedvezményt kapott, amely a támogatás lejártáig, 2003-ig összesen 150 millióra nőhet. Ezen összeget egy 26,9 millió forintos állami támogatás is kiegészíti, így a Danone a nagyberuházást követően csaknem 180 millió forint kedvezményhez jutott.
Balogh József szerint a francia tulajdonos ekkora juttatásokat zsebre téve, a korszerű győri gépsorokat más városba telepítve azt a közösséget szándékozik otthagyni, amely ilyen mértékű juttatásban részesítette.
E hét elejétől a mai napig tartó közvélemény-kutatást szervezett a helyi önkormányzat annak felmérésére, hogy a város lakossága mennyire helyesli a Danone-termékek bojkottját, s így mennyire szolidáris a bezárásra ítélt kekszgyár dolgozóival. Az eredményt -- az országban folyó hasonló felmérésekkel együtt -- várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.