A 2002 végéig most meghatározott költségvetés alapján két évre biztosítottnak látszik az autógáz árelőnye a hagyományos üzemanyagokkal szemben. Ma kilométerenként 8-10 forint lehet a megtakarítás -- mondja Gáti István, a Mol Rt. PB termékigazgatója. Az autógáz és a motorbenzinek közötti árkülönbség teljes egészében semmiképpen sem szűnhet meg, ehhez a gáz jövedéki adóját a jelenlegi többszörösére kellene emelni, viszont a különbség mértéke csökkenhet.
A jelenlegi árelőnnyel az autógáz a legdinamikusabban fejlődő szénhidrogén-származék, hiszen sem a földgáz, sem a tradicionális üzemanyagok forgalma nem növekszik ilyen ütemben, sőt utóbbiak esetében 2000-ben némi visszaesés volt tapasztalható.
Ma háromszáz-egynéhány gázkút üzemel országszerte, s ezek száma folyamatosan bővül. Mol-autógáz jelenleg 45 kúton kapható, ezek jelentős része az olajtársaság üzemanyagtöltő állomásain működik, mások vagy önállóan, csak autógázkútként létesültek, illetve franchise-rendszerben üzemelnek.
A tervek szerint az év második felében további 35-40 ilyen autógáztöltő állomást létesítenek még. Egy-egy kút kialakítása -- a helytől, az alkalmazott technológiától függően -- 5-7 millió forintba kerül, vagyis az autógázkút-hálózat fejlesztésére ebben az évben 250-300 millió forintot tervez az olajtársaság fordítani. Megteremtették annak a lehetőségét is, hogy az EU autógáz szabvány szerinti termékkel lássák el saját hálózatukat.
Olyan piaci területről van szó, amely dinamikusan fejlődik, s kis befektetéssel kihasználható -- mondja Krámer Márta, a Mol Rt. igazgatója, elismerve, hogy a társaság kiskereskedelmi forgalmán belül a nyugat-európai tapasztalatoknak megfelelően, vélhetően hosszabb távon is szerényebb részesedése lesz az autógáznak.
Olaszországban vagy Hollandiában, ahol nagyobb hagyományai vannak a PB-gáz közlekedési célú felhasználásának, ott sem haladja meg a teljes üzemanyagpiacon a 10 százalékot az autógáz részesedése. A magyarországi szakemberek is ezt tekintik az elérhető maximumnak. Felhasználóként elsősorban a céges és egyéb szervezeti flották, illetve a városi tömegközlekedés jöhet szóba. Magyarországon ez a piac még jelentős fejlődés előtt áll, a tömegközlekedésben eddig inkább csak kísérletek történtek néhány vidéki városban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.