BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az erős forinttal jól járt a Mol

Az energiaipar egyértelmű haszonélvezője volt a forint sávszélesítést követő erősödésének -- közölte Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) főigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen. A hivatal szakemberei által elvégzett vizsgálatok szerint az ágazatnak csaknem 60 milliárd forintot hozott az intézkedés.

A szolgáltatók tőkeköltségét, a beruházásokkal összefüggő finanszírozási kérdéseket és az import-tüzelőanyagok beszerzésével összefüggő költségeket vizsgálták a MEH szakemberei. A hivatal nem tartja indokoltnak az energiaszektorban jelentkező árfolyamnyereséget az energiaárak korrekciójával elvonni, ahogyan az esetleges árveszteségekre sem tartanák kívánatosnak azonnali árhatósági lépésekkel reagálni -- mondta a főigazgató.
A MEH számításai szerint a forint 6 százalékos erősödése 57,2 milliárd forinttal csökkentette az energiaipari társaságoknak az árakban elismert költségeit. Varró László, a MEH vezető közgazdásza a sajtóbeszélgetésen emlékeztetett, hogy a Magyarországon működő energiaipari társaságok zöme külföldi tulajdonban van, s fejlesztéseiket főleg devizahitelekből finanszírozták. Az ezzel összefüggő árfolyamnyereség zöme vélhetően a Mol Rt.-nél csapódik le, de nemzetközi pénzintézetektől származó kölcsöneik révén a Csepeli Erőmű Rt., a Budapesti Erőmű Rt., a Paksi Atomerőmű Rt., az MVM Rt. is haszonélvezője a sávszélesítésnek.
A sávszélesítés 4,2 százalékkal csökkentette a földgáz esetében az áremelési nyomást. A forint 6 százalékos erősödése az importföldgáz beszerzésénél olyan nagyságrendű megtakarítást eredményezett, ami hozzávetőlegesen 5,5 százalékos viszonteladói áremeléssel egyenértékű. Kaderják Péter hozzátette, hogy 1 százalékos erősödés a Mol Rt. számára éves szinten 3 milliárd forint megtakarítást eredményez. A MEH szakemberei úgy vélik, ha a mostani alacsony olajárak hosszú távon megmaradnak, s a forint sem gyengül, akkor kilenc hónapos késleltetéssel a földgázüzlet akár nullszaldóssá is válhat, de mindenesetre jelentősen csökkenhet a magyar olajtársaság itt elszenvedett vesztesége. Ebben az esetben az sem kizárt -- mondta Kaderják Péter a Világgazdaság kérdésére --, hogy a most magasabb gázárat fizető ipari nagyfogyasztók számára jövő júliusban, a gázár-szabályozási év végén elmarad azt áremelés.
Az év végén lejáró gázárképlet helyébe lépő új mechanizmus előkészítése már folyik, s zajlik a gázszolgáltató társaságok költségeinek felülvizsgálata is, amivel várhatóan november közepére végez a MEH. Az új gázárszabályozással kapcsolatban Kaderják Péter elmondta: elképzelhető, hogy féléves árkövetésre állnak át, s ennek megfelelően akár már 2002. január 1-jével elvi lehetőség nyílna a korrekcióra. De a főigazgató emlékeztetett rá, hogy az árhatósági jogkörrel bíró Gazdasági Minisztérium a gázár változtatásával legközelebb 2002 júliusában kíván foglalkozni. Az új gázárképletben egyébként a kockázatokat megosztanák a Mol Rt. és az árhatóság, vagyis az állam között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.