Az eredeti tervek szerint tavaly decemberben adták volna át a felújított épületegyüttest, csakhogy a bérlőkkel való egyezség évek óta húzódik. Problémát jelent, hogy a még bent lakó, utolsó bérlő folyamatosan változtat a feltételein, és akkora összeget (négyzetméterenként 500 ezer forintot) kér a bérleti jogért, amennyibe egy új lakás tulajdonjoga kerül - tette hozzá a polgármester.

A Gozsdu udvar kiürítése hat évvel ezelőtt kezdődött, és az ingatlan állapota rohamosan romlik. Az ingatlanegyüttes kezelését ellátó Erzsébetváros Kft. gondnokságvezetőjétől, Ruzics Lászlótól megtudtuk, hogy csak állagmegóvást végeznek, ami havi 50-100 ezer forintba kerül, az őrzésre pedig legalább még egyszer ennyit elkölt az önkormányzat. A befektető azonban addig nem kezdi el az építkezést, amíg az utolsó bérlővel írásbeli megállapodás nem születik. A polgármester reméli, hogy a bíróság gyorsan dönt az ügyben, és akkor még az idén elkezdődhet a több mint 10 milliárd forintos beruházás.

A Király utca 13. és a Dob utca 16. között húzódó, hét épületből és hat udvarból álló ingatlant 2000. májusban adták el 800 millió forintért a Magyar Ingatlan Kft.-nek. A vételárat azonban csak a kiürített épület átadásakor fizeti ki a beruházó.

A társaság a bontási engedélykérelmet most, az építésre vonatkozót pedig két héten belül nyújtja be - tájékoztatta lapunkat Skach Anna, a Magyar Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója.
A többéves csúszás miatt várhatóan több száz millió forinttal többe kerül majd a tervezett ingatlanfejlesztés. A cég összesen 260 luxuslakást, emellett kávézókat, éttermeket, galériát, kézművespiacot, múzeumot és parkolókat alakít ki. Továbbá itt kap majd helyet Európa egyik legnagyobb fitneszklubja, ahol mintegy háromezer négyzetméteren uszoda, szauna, masszázs, kondicionálótermek és egyéb, ezekhez kötődő szolgáltatások várják majd a vendégeket.