Lapunk úgy tudja, hogy a Tetra-ügy mögött politikai szál húzódhat meg: a két pályázó ugyanis egyaránt 100 millió eurót alig meghaladó - azaz 25 milliárd forint körüli - ajánlatot tett. Bármelyik elfogadása esetén tehát a közvetett állami tulajdonban lévő MP Tetra Rt.-nek meg kellett volna magyaráznia, hogy a kormány miért biztosított rajta keresztül erre a célra rendeletében 51 milliárd forintos keretet, erre pedig a választások előtt nem vállalkozott. Az összeg a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül érkezett volna, mivel az MFB 40 százalékban tulajdonosa az egyébként többségében a Magyar Posta által ellenőrzött cégnek.
Az MP Tetra szerint a két pályázat nemzetbiztonsági okok miatt nem felelt meg a feltételeknek. Egyelőre nyitott kérdés, hogy ez miért csak a beszállító kiválasztása előtti utolsó pillanatban, a többfordulós pályázat utolsó körében derült ki. A tenderkiírás mindenesetre a döntés indoklására nem kötelezi az MP Tetrát. Fáy András szerint az elbírálást szakmailag rendkívül jól felkészült gárda nagy körültekintéssel végezte. Ugyanilyen szabványon alapuló mobilrendszerek a világ számos országában működnek.
A döntés utáni napon egyelőre teljes hírzárlat jellemezte a készenléti szervek biztonságos mobilkommunikációs hálózatának, a Tetrának az ügyében érdekelt feleket. A sok milliárd forintos beruházást a pályáztatás és a szállítókiválasztás utolsó pillanatában lefújó MP Tetra Rt. a tender lezárását közlő szűkszavú közlemény után nem árult el további részleteket. A szerződéskötésről eddig tárgyaló amerikai Motorola várhatóan ma lép nyilvánosság elé álláspontjával, a finn Nokia részéről pedig Fáy András Tetra-értékesítési igazgató a Világgazdaságnak elmondta, a vevőnek jogában áll visszalépni a megrendeléstől, és egy ilyen döntést a pályázók nem szoktak értékelni, bár sajnálják az elmaradó üzletet. Torontáli Zoltán-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.