A nyár végétől bővül a pécs-pogányi repülőtér
Néhány héten belül elkészül a pécs-pogányi repülőtér felújításának és bővítésének terve, s a nyár végén indulhat a munka. Tavaly ősszel az objektum már megkapta a közforgalmú nemzetközi repülőtér minősítést, amelynek alapján határállomást nyithat és beindíthatja a nemzetközi forgalmat.
Első ütemben egy 1500 méter hosszú, aszfaltburkolatú kifutópálya, a gurulóutak és egy parkoló épül a repülőgépeknek, illetve csatornázzák a repteret, összesen mintegy 600 millió forintból - mondta lapunknak Papp Béla, Pécs alpolgármestere.
A jelzőfényrendszer kiépítése, a műszeres leszállás berendezései és az egyéb infrastruktúra csaknem 700 millió forintba kerül. A beruházásra a pécsi költségvetésben a következő 2-3 évben 170 millió forintot különítenek el, a regionális fejlesztési tanács összesen 960 millió forintot szán e célra, ebből 480 milliót már átadott. A megyei fejlesztési tanács csaknem 200 millióval, míg a megyei önkormányzat 110 millióval járul hozzá a fejlesztéshez.
A tervek szerint az I. ütem a jövő év közepére lezárul, ekkortól a repülőtér már fogadhatna és indíthatna gépeket. Az önkormányzat szándékai szerint - bár lesz lehetőség esti és éjszakai le- és felszállásra is - a repülőtéren csak nappali forgalom lenne. Az önkormányzat később új utasforgalmi épületet, raktárakat, hangárokat is építene, így a nemzetközi utasforgalom mellett nagyobb szerepet kaphatna a teherszállítás is. Mai áron a II. ütem kétmilliárd forintba kerülne.
Lázár Ildikó


