Munkában 80 200 óra
Aki naponta nyolc órát dolgozik, egy hetére negyven munkaóra esik, így a nyugdíjkorhatár eléréséig 80 200 órát tölt munkával - derült ki az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület közelmúltban tartott konferenciáján. Ma a népesség azon szerencsés csoportja, amelynek van állása, ennél is többet, napi 10-14 órát dolgozik, a munkahelyen tölti élete jelentős részét. A konferencia célja az volt, hogy rádöbbentse az embereket: nem mindegy, milyen körülmények között dolgoznak, a munkakörülményeknek jelentős szerepük van az életminőség alakulásában. A munkahely jó légköre, a tiszta környezet, a munkafolyamatok ésszerű megtervezése alapkövetelmény. (VG)
Újabb étvágycsökkentő a láthatáron
Étvágycsökkentő gyógyszert - melyet C75 jelzéssel láttak el - fejlesztettek ki amerikai kutatók. A kísérletekről a Proceedings of the National Academy of Sciences egyik legutóbbi számában számoltak be. A szer különböző hatást fejtett ki sovány és genetikailag erre a célra manipulált, kövér egereknél. Egyszeri adagjával a táplálékfelvétel mennyisége akár 90 százalékos csökkenést is mutatott. Az elfogyasztott táplálék 50 százalékos csökkenését találták a sovány állatoknál, és körülbelül 90 százalékos volt a felvett táplálék mennyiségének redukciója a kövér egerek esetében. Azt is megfigyelték, hogy a sovány állatok ötnapos kezelés során rezisztensekké váltak az étvágycsökkentővel szemben, és a szokásos táplálékmennyiséget fogyasztották el naponta. A kezelés hirtelen abbahagyása azzal járt, hogy a sovány állatok a szokásosnál lényegesen többet ettek.. Az étvágycsökkentő szerek gátolják az agyban az éhezés biológiai jelzéseit, melynek hatására egyébként megindul a táplálékfelvétel. A C75 jelzésű anyag meggátolja e fehérjetermészetű anyagokkal bonyolított jelzések célba jutását az agyi központokban. Feltételezik azt is, hogy a testsúlycsökkenésben szerepe van a szer anyagcsere-fokozó hatásának. (VG)
Öröklött változókor
Holland kutatóorvosok vizsgálatokat végeztek a nők változókorát - a menopauzát - befolyásoló genetikai tényezők felderítése céljából. Az eredmények alapján megállapították, hogy az esetek 85 százalékában öröklött genetikai tényezők játszanak szerepet abban, hogy mikor veszi kezdetét a menopauza a nők életében. Ezek szerint tehát a családban a nők arra számíthatnak, hogy a változókor tünetei abban az időszakban kezdődnek, amikor az anyjuknál. (VG)
Fizetés cigarettában
A The Sunday Telegraph Füstveszélyes fizetések című cikkében arról számol be, hogy egy melbourne-i hölgy jelentette az ausztráliai iparkapcsolatok bizottságának: a Philip Morris keresete egy részét cigarettában fizeti. Az illető - mellesleg nemdohányos - négyhetente 800 darab cigarettát kapott a cégtől. A "cigaretta-fejadag" mellett jutányos magánbiztosításhoz is juttatta őt a cég, azt az érzetet keltve, hogy a dohányzás egészségkárosító hatását ez hivatott ellensúlyozni. A bejelentő, aki két évig dolgozott a Philip Morrisnál, és munkaviszonyát tavaly megszüntette, arról is beszámolt, hogy más munkatársai cigarettára váltható kuponokat kaptak a cégtől. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.