Üdv Oscarnak, hódolat Jenőnek
Hívhatnak-e egy barázdált arcú, felnőtt férfit Csibének? Általában nem, de Balogh "Csibe" Jenő dzsesszzongorista dinasztikus alapon, családi becenévként használta a szót. Sajnos, múlt időben, egy évvel ezelőtt ugyanis meghalt. Itt maradt azonban - örömünkre - a CD anyaga. A felvételen, a virtuóz zongorajátékot kísérő kvartettben Balogh Attila dobol, van tehát folytatója a nemzedékeken át öröklődő muzsikus hivatásnak.
Balogh Jenő klasszikusokon nevelkedett, de ebbéli tanulmányait abbahagyta, mert másik úton akart elindulni. A pálya őt igazolta, a hatvanas években nem volt nála sikeresebb bebop zongorista. Ám ő nemcsak besöpörte az elismerést, hanem létformát is teremtett, és életre keltett egy tetszhalálban lévő irányzatot.
Már alig emlékszünk, hol is működött a Dália, ahol "Csibe" estjein tolongott az avantgárd értelmiség, mert akkoriban, ha konzekvensen nem tiltották is, de semmiképp sem támogatták a műfajt. Itthon a kuriozitás bizonyosan hozzájárult valamelyest, hogy "Csibe" legendája kialakuljon, külföldön ez nem számított. Márpedig Párizsból, Prágából, Nyugat-Berlinből díjak sokaságával, élő lemezfelvételek anyagával tért haza, a tengerentúlról pedig azzal, hogy a kollégái nem hitték, a fekete zenét fehér muzsikus is képes ilyen varázslatosan játszani.
A CD-n a dzsessz klasszikusait szólaltatja meg, de az anyag nem valamiféle nosztalgiagyűjtemény. Eleven, energikus zene, "Csibe" a maga művészi egyéniségére formálta Paul Desmond Take Five-ját éppúgy, mint Lutz Bonfa Samba De Orfeóját. Ott van premier plánban, de sosem tolakodóan, virtuozitása nem üres magamutogatás. A szám lényegét, egy hangulatot mutat meg sokdimenziójú zenei képben. A kiadók bölcsen tették, hogy megjelentették a felvételt, "Csibe" elment, de a hangja velünk marad. (AM)
