Az internetes zeneletöltések évről évre egyre zsugorítják a kiadók bevételeit. A kiutat így számukra is a világhálón való terjeszkedés és a reklámszakmával való együttműködés jelentheti. Tavaly világszerte kilenc százalékkal csökkent a CD-eladások értéke. Szakértők 6 százalékos viszszaesést jósolnak 2003-ra. Az ágazat nagyjai, a BMG, az EMI, a Sony, a Universal és a Warner körül egyre szorítják a hurkot az internetes zenecserélő programok.

A nyereségszint fenntartása érdekében sok kiadó az árak emelésével próbálkozik, ami tovább csökkenti a vásárlók számát. Így fordulhat elő az az abszurd helyzet, hogy számos film zenéjének audio CD-je többe kerül, mint a teljes produkció DVD-n. Egyértelmű tehát, hogy a zeneipar csak a világhálón keresheti a túlélés lehetőségét. A felismerést igazolja, hogy az ilyen célú befektetések értéke már meghaladta az egymilliárd dollárt. Havi 10-20 dollárért már legálisan lehet letölteni zenéket. A Beatles és Madonna jogdíjviták miatt nem hagyja zenéit ekként értékesíteni, a legnépszerűbb fizetős oldalak előfizetői tábora alig éri el a százezret. Az ingyenes Kazaa ugyanakkor hetente átlagosan hárommillió letöltést regisztrál.

Az amerikaiaknak ma közel harmada már a letöltött zenék harmadáért fizet - fogalmaz a The Economist. A növekvő arány vélhetően tovább javul a jövőben, hiszen a legnagyobb zeneeladónak számító Wal-Mart már az üzletekben kézi adathordozókra való zeneletöltés bevezetését tervezi. A kiadók közben a jog és a piac eszközeivel igyekeznek érdekeiket védeni: volt olyan internetszolgáltató, akit az Egyesült Államokban az illegális letöltésekben jeleskedő előfizetők adatainak megadására kötelezett a bíróság, miközben egyre szaporodnak a CD-árleszállítások is, sőt, olyan piaci réseket kezdenek kihasználni, mint a mobilcsengőhang. Elemzők ezen ágazat évi egymilliárd dolláros forgalmát valószínűsítik a közeljövőben.

További segítséget hordoz a reklámszakmával való együttműködés is. E szorongatottabb helyzetben ugyanis a zenészeknek meg kell barátkozni alkotásaik üzleti alapokra helyezésével. Emlékezetes, hogy Sting a nyolcvanas években még szigorúan megtiltotta, hogy Dont't Stand So Close to Me című számát egy dezodorreklámban felhasználják, ma pedig a képernyőkön gyakorta látható, amint például egy Jaguar hátsó ülésén éppen a legújabb slágerét komponálja. Hiába rendelhető meg egy fülbemászó reklámzene 15 ezer dollárért, a reklámcégek a már bizonyított dallamokra esküdnek, és arányosnak látják az akár 90 ezer dolláros jogdíj megfizetését is. Számos "öreg" banda profitál ilyen módon régi slágereiből, de akad példa arra is, hogy egy popcsapat éppen reklámzenéje által fut be.

Ez a trend ráadásul egyre erősödőben van, ahogy a hirdetési projektek tétje és értéke nő. Az ügynökségek ugyanis inkább egy befutott slágert ajánlanak a megbízónak, mint egy bizonytalan új kompozíciót. A reklámzenék szerzőire tehát manapság rájár a rúd: a megrendelők vagy a nagy elődöket, vagy pedig az olcsó komputerzenészeket keresik.