Nem várható olimpiabiznisz
Vélhetően senki nem kíván nemet mondani Magyarországi 2012-es olimpiarendezési tervére, ezért az érintettek inkább egymás döntésére várnak. Pedig június közepéig már a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) is jelezni kellene a rendezési szándékot. A kormányülés legkorábban azonban május közepén dönthet az olimpiai pályázatról - nyilatkozta a Világgazdaságnak Szilvásy György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) közigazgatási államtitkára. A fővárosi közgyűlés (fk) viszont a kabinet állásfoglalása nélkül addig nem dönt.
Budapest a kormány nyilatkozatát várja, hajlandó-e a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 3000 milliárd forint költségvetési fejlesztési forrás, valamint az ehhez csatlakozó 750 milliárd forint értékű uniós támogatás átcsoportosításra és e célra való koncentrálására - utalt Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke az fk 2001. augusztusi ülésén meghozott határozatára. Deutsch Tamás exsportminiszter ugyanakkor lapunknak elmondta: a közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója a jövő héten beadja a kezdeményezést, hogy az fk rendkívüli ülést hívjon össze április 30-ára. Deutsch Tamás szerint a megvalósíthatósági tanulmány ismeretében a fővárosi közgyűlésnek mindenképpen véleményt kellene nyilvánítania olimpiarendezési szándékáról. Információink szerint könnyen elképzelhető, amennyiben az fk nem foglal állást, miképpen illeszthető a középtávú fejlesztési terveikbe a játékokhoz szükséges infrastruktúra és logisztikai háttér, a kormány az érdektelenség figyelembevételével hozza majd meg döntését.