A Mol után az OMV-nek is szállít az Interfruct
Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a magyarországi OBI- és Plus-hálózat tulajdonosához, a Tengelmann csoporthoz tartozó Interfruct Kft. és az OMV Hungária. Így az élelmiszer-nagykereskedelmi cég látja el élelmiszer-ipari termékekkel, a Mollal 2000-ben kötött szerződéshez hasonlóan, az OMV benzinkútlánc több mint 150 boltját is.
Az Interfruct Kft. 1991-ben nyitotta meg első áruházát Budapesten, majd 1994-ben további két bolt nyílt Budapesten és Siófokon, s mára az országos élelmiszer-nagykereskedelmi lánccá fejlődött vállalat húsz - átlagosan 4 ezer négyzetméteres - C+C áruházában hatezerféle cikket kínál.
Magyar Péter, az 1100 alkalmazottat foglalkoztató társaság ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy két éven belül négy új áruházat nyitnak, közülük az első Dunaújvárosban lesz. A cég három szlovákiai üzletéhez a következő három év során még hat csatlakozik, s a tervek szerint Besztercebányán még az idén megnyílhat egy új egység. (DK)


