A szakma előtt az új hírközlési törvény
A szaktárca nyilvánosságra hozta és szakmai egyeztetésre bocsátja azt a törvénytervezetet, mely szándékai szerint a magyar hírközlési piacot alaposan átrendezi. Az IHM legfontosabb célja, hogy a valóságban is elinduljon a fogyasztókért folyó egészséges verseny - jelentette ki Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A vaskos törvénytervezet a 2001 karácsonyától életben lévő jelenlegi szabályozást várhatóan a jövő év elejétől váltja fel, néhány területen alaposan megváltoztatva a játékszabályokat.
A tervek szerint a vezetékes telefonpiacon fokozatosan az európai uniós átlagra csökkentenék le azt az úgynevezett összekapcsolási díjat, amelyet a telefoncégek az egymás hálózatai közötti forgalom elszámolásában alkalmaznak. Ma a korábbi monopolszolgáltatók még az uniós átlagnál nagyobb összegért - de a felügyelő hatóság által elfogadott rendszer szerint - engedik csatlakozni hálózatukhoz a riválisokat. A törvényalkotó szerint ez az egyik gátja a verseny élénkülésének, a csökkentés azonban csak több lépcsőben valósítható meg, várhatóan 2004 első felére.
Ugyancsak a cégek közötti választást, vagy váltást könnyítheti meg a számhordozhatóság bevezetése. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az előfizető megtarthatná telefonszámát akkor, ha átpártol egy másik telefoncéghez. A rendszernek az idén januártól kellene működnie, de a gyakorlatba nem lehetett átültetni a szabályozást, ezért ez csak jövőre várható. Pataki Dániel hírközlési helyettes államtitkár elmondta, a számhordozhatóság technikai alapjainak megteremtésére a cégeknek becslések szerint összesen 2,5-3 milliárd forintot kell beruházniuk, a minisztérium ebből 7-800 millió forintot átvállal. Ha egy telefoncég az előírt 2004. január 1-jei határidő után egy hónappal még nem teremti meg a szolgáltatás felté-
teleit, az igényelt támogatás egyharmadát nem kaphatja meg. Ez ismétlődik a következő két hónapban, így áprilistól már nem igényelhető erre a célra központi pénz. Ráadásul az IHM ettől az időponttól kezdve bírságot is kiszab, és a számhordozhatóság bevezetési kötelezettségétől nem tekint el. A mobiltelefonok esetében ezt a szolgáltatást 2004 májusától tervezik bevezetni, de már az idén olyan rendeletek készülhetnek, melyek előírják a mobilcégeknek az erre való technikai felkészülést.
Alaposan megváltozik a szo-ciális telefoncsomagok rendszere is. A tervek szerint a rászorultságot az önkormányzatnál kell majd igazoltatni, ezek után - például az energiaszámlák támogatásához hasonlóan - költségvetési forrásból támogatás kapható. Jelenleg ugyanis mintegy 800 ezren fizettek elő szociális telefoncsomagra, de a felmérések szerint csak 2-300 ezren szorulnak rá az olcsó szolgáltatásra. Ez egyébként veszteséget termel az adott telefoncégnek, a számlát pedig csaknem az összes távközlési piaci szereplő közösen állja egy pénzügyi alapon keresztül. A jövőben azonban ez az alap más célt fog szolgálni, a pénzt arra használják majd, hogy olyan helyeken is legyen telefon, ahol nem gazdaságos a vonalat kiépíteni. Ha egy ilyen területen telefonvonal iránti igény van, a kiépítési jogot az a cég fogja elnyerni, amelyik a legalacsonyabb áron vállalja ezt. Érdekesség, hogy a mobilcégek is pályázhatnak majd erre, ha az igénylő a mobiltelefont elfogadja megoldásként. Mivel a mobilosoknál kiépítési költség szinte sehol sincs, a verseny akár odáig is élénkülhet, hogy az előfizető megszerzéséért a vonalat ingyen fogják biztosítani. Az ilyen, úgynevezett egyetemes szolgáltatási körbe tartozó vonalak nem lesznek automatikusan kedvezményesek, a szociális kedvezmények érvényesítéséhez ebben az esetben is önkormányzati igazolás kell majd.
Az internetezésben is új szolgáltatás jelenik meg. A telefoncégeknek kötelező lesz olyan nagykereskedelmi csomagot kialakítani, amely a telefonos behívásos módszerrel internetezők számára is havi átalánydíjat állapít meg. Ilyen jelenleg csak a szélessávú megoldásoknál létezik, a percdíjak pedig visszatartják a világhálós használat fejlődését. A behívásos átalánydíj különösen azokon a településeken lehet vonzó, ahol a szélessávú technológiák kialakítására nincs technikai lehetőség. Ismert, hogy az IHM a gyors, szélessávú internet fejlesztését is célul tűzte ki. Az ilyen megoldások terjedésének állami támogatására várhatóan a hónap végére készül el - a korábban márciusra ígért - terv. Ennek részletei még nem ismertek, de a helyettes államtitkár szerint technológiasemleges szövegről van szó, a tárca tehát a telefonos internet mellett például a kábeles és a mikrohullámú szélessávú szolgáltatások terjesztőit is támogatni kívánja. (TZ)


