Folytatódó viták az emissziós jogokról
Az ügyben jelenleg tanácsadók (Point Carbon, PwC, McKinsey), elemzők és szakértők hallatják hangjukat, számokkal és felmérésekkel alátámasztott modelljeikkel pedig igyekeznek meggyőzni a döntéshozókat - fogalmaz a Platts beszámolója. Az erőviszonyok alakulásától független tény viszont, hogy a szén-dioxid-kibocsátás korunk legnagyobb problémája az energiaipar számára.
Az Európai Unió éppen ezért 2005-ös kezdettel egy kísérleti emissziókereskedelmi rendszert szándékszik bevezetni, amely a tapasztalatok kiértékelését követően, 2008-ban léphet végérvényesen életbe. A kísérlet fő kérdése, hogy a szén-dioxid-kibocsátás egységéért fizetendő díj miként alakítja át az árakat és ezáltal a piaci viszonyokat. Egyértelmű cél ugyanakkor, hogy a lignit alapú áramtermelést kiváltsák a gáztüzelésű és egyéb alternatív energiaforrások.
Elemzések egyértelműen rávilágítanak azonban, hogy a határokat átlépő áramkereskedelem iránya és mennyisége a jövőben döntően megváltozhat. A jelentős nukleáris energiatermeléssel bíró Franciaország megnövelheti exportját, miközben Németország Belgium és az alpesi vidék irányába történő kivitele számottevően visszaeshet, sőt a kontinens legnagyobb gazdasága könnyen nettó importőrré válhat. Az atomenergiától való ódzkodás, valamint a hazai kapacitások szabályozók általi mesterséges visszaszorítása azonban a francia atomenergia villámgyors térnyerésének is könnyen útját állhatja. Az árak azonban kétségkívül komoly érvként hatnak, márpedig több számítás szerint az energia nagykereskedelmi ára 8-20 százalékkal is nőhet, sőt várakozások szerint rövid távon a drágulás ennél nagyobb mértéket - egyes szakértői megközelítések szerint akár 40-50 százalékos szintet - is ölthet. A folyamat származékos hatásaként az energiaszolgáltatók piaci értéke szintén két számjegyű növekedést mutathat.
Nyertesek lehetnek azon termelővállalatok is, akik gyártótevékenységüket korszerűsítik, feleslegessé váló kibocsátási jogaikat ugyanis emelkedett áron értékesíthetik. Viszonylagosan kedvezőbb pozícióba juthatnak továbbá a szén alapú termelést folytató erőművek, így az RWE és az Endesa is, ha ugyanis a kormányok megfelelően tág emissziós keretet hagynak meg számukra, akkor a tevékenység minimális hatékonyságromlás mellett tovább folytatható. Várakozások szerint a kapacitásfelosztásnál a 2000. évet tekintik majd bázisnak. A Platts-beszámoló ugyanakkor hozzáteszi, hogy jelenleg az ügyben még számos forgatókönyvről esik szó, érdemi döntés ugyanis nem ismert.
Éppen ez utóbbi tényező miatt szorgalmazza az Európai Bizottság versenyügyekért felelős igazgatósága, hogy régi és új piaci szereplők egyenlő eséllyel férhessenek a piachoz. Ennek biztosítására pedig széles körű vizsgálatot irányoz elő, hogy az állami dotációk minden fajtája megismerhető legyen.
A McKinsey-tanulmány szerint a jelenlegi, megatonnánkénti 5 eurós ár a piaci viszonyok miatt 2005-re 10-re emelkedik, 2008-ra pedig már a 25 eurót is eléri. Ezen számok alapulvételével a széntüzelésű erőművek nyereségességi határértéke megduplázódik, kisebb erőműveknél 50, nagyobbaknál átlagosan 38 eurós megawattóránkénti szintre, ami 30 százalékos költségnövekedést takar. A jelenlegi viszonyokból kiindulva mindez 2012-re azt jelentené, hogy az európai széntüzelésű erőművek harmada kényszerül leállni, további harmaduk pedig csak csúcsra járatva lenne képes némi megtérülést mutatni.
A vén kontinensen évente kibocsátott 3 milliárd megatonnányi szén-dioxid közel harmada, mintegy 900 millió megatonna származik az energetikai iparból. Ezen volumen kétharmada pedig hat óriás vállalatra vezethető vissza. A PwC tanulmánya megállapítja továbbá, hogy a hét legnagyobb cég együtt 70 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak, a legnagyobb öt szennyezőanyag-kibocsátása azonban csak a teljes keret 60 százalékának felel meg.
A tanulmány a nagyokat a termeléshez arányított kibocsátás szerint is értékelte, ez az úgynevezett karbonfaktor a hetek vonatkozásában igen komoly eltéréseket mutatott. Kiindulásnak érdemes az európai átlagot tekinteni, a kontinensen egy megawattóra előállítása átlagosan 353 kilogrammnyi szén-dioxid kibocsátását vonja maga után (ha az EdF-et figyelmen kívül hagyjuk, az arány 450-re szökik a kontinensen).
Ehhez képest a kétharmad részben szén, illetve lignit alapú energiatermelést folytató RWE-nél 700 kilogrammos az egységnyi kibocsátás, amely igen magasnak tűnik. Az ENEL és az Endesa azonban már 600 kilogramm alatti értéket tudhat magáénak, az E.On, a Vattenfall és az Electrabel pedig saját értékeit 450 alá volt képes szorítani, jórészt a gáznak és a nukleáris forrásoknak köszönhetően. Mint az a korábbiakból már kiderült, a mezőny elitjét az EdF képviseli, a francia társaságnak ugyanis csak anyaországán kívül van széntüzelésű erőműve, így kibocsátási hányadosa 69. A félelmekkel és lehetőségekkel számoló társaságok életében a jövő március komoly fordulópontot hozhat, a tervek szerint ekkor születik ugyanis az unióban döntés a kiotói egyezményben vállalt korlátok felosztásáról, és így az ötezer európai erőmű komoly lobbifeladatok elé néz.
