Négymilliárd forint értékű energiaracionalizálási projekt előkészítését kezdte meg a Duna-Dráva Cement Kft. A társaság széntüzelésre áll át, s a beruházás keretében megteremtik a szénőrlés, -tárolás,
-adagolás feltételeit - mondta lapunk érdeklődésére Bóna Ernő kereskedelmi vezérigazgató, a társaság ügyvezetésének elnökhelyettese.
Az építőipari alapanyaggyártó társaság összes költségeinek több mint harminc százalékát teszi ki az energiabeszerzés. A kereskedelmi vezérigazgató elmondta: azért döntöttek a szén mellett, mivel az olcsóbb, mint az olaj vagy a földgáz. Az idén májusban a váci gyárban négymilliárd forintos ráfordítással új cementörlőt helyeztek üzembe, ami szintén hozzájárul a kedvezőbb energiafelhasználáshoz.
A Heidelberger Zement AG érdekeltségébe tartozó Duna-Dráva Cement Kft.-nek Vácott és Beremenden van cementgyára, s tulajdonában beton- és kavicsüzemek is találhatók. A társaság első félévi bruttó termelési árbevétele 15,8 milliárd forint volt, ami nyolc százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának forgalmát. A cég az idén az infláció alatti áremelést hajtott végre.
A Duna-Dráva az év első hét hónapjában belföldön 1,012 millió tonna cementet értékesített, míg az exporteladás 273 ezer tonna volt. Az adatok azt mutatják, hogy a múlt évhez képest két százalékkal nőtt a társaság belföldi eladása, Bóna Ernő szerint ez annak köszönhető, hogy megrendelőik nagy beruházásokat valósítottak meg. Az export húsz százaléka Ausztriába irányul, a többi pedig a délszláv területekre, Boszniába és Horvátországba.
A vezérigazgató közlése szerint a kft. piaci részesedése belföldön 57 százalékra tehető. Prognózisuk szerint a társaság ez évi cementeladása 1,710 millió tonna lesz, a magyar cementgyárak értékesítése pedig összesen 3,800 millió tonna körül várható. A kereskedelmi vezérigazgató hozzátette, hogy az év első hét hónapjában a hazai cementfelhasználás tavalyhoz képest mintegy 1,5-2 százalékkal csökkent. Ebben szerepet játszott a hideg idő miatti építőipari visszaesés is. Országos viszonylatban a cementgyárak belföldi értékesítése 2002 hasonló időszakához képest három százalékkal csökkent, s ez a növekvő importnak köszönhető.
A magyar cementgyárak változatlanul nem tudják kapacitásaikat kihasználni, s továbbra is gondot jelent, hogy az olcsó keleti import korlátozás nélkül jöhet be az országba. Mint többször beszámoltunk róla, az érintett társaságok évek óta lobbiznak a gazdasági minisztériumban, hogy az importcement mennyiségét korlátozzák, de ez eddig nem járt eredménnyel. (HÉ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.