Ukrajna stratégiát vált Oroszország ellen: a fegyveres erők főparancsnoka megmondta, mostantól átlendülnek támadásba
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint az ukrán pozíciók visszaszerzése és az oroszországi Kurszk és Belgorod megyében elfoglalt területek megtartása a fő feladatok.

A védekezés is fontos számos régióban
A haditanács keddi kijevi ülésén a tábornok elmondta, hogy erre azért van szükség, hogy lekössék az orosz erőket Ukrajna határai mentén. Az ülésről a Facebookon közzétett beszámolójában Szirszkij arról is írt, hogy nem szabad az oroszokat átengedni a védelmi vonalakon a Donyeck megyei Pokrovszk és Novopavlivka irányában, valamint nem szabad hagyni, hogy eljussanak a dnyipropetrovszki régió közigazgatási határáig.
A tábornok a fronton uralkodó helyzetről tett jelentésében kiemelte, hogy jelenleg
a legádázabb harcok Donyeck megyében Pokrovszk, Liman, Novopavlivka településnél zajlanak, továbbá súlyos a helyzet Észak-Szlobozsanszki irányban, azaz Harkiv és Szumi megyékben.
Szirszkij még június 21-én újságíróknak arról beszélt, hogy az ukrán erők körülbelül 90 négyzetkilométert ellenőriznek az oroszországi Kurszk megyében, a gluskovói járásban. Azt is kijelentette, hogy az ukrán hadsereg a jövőben nem marad pusztán passzív védelemben, hanem a védekezést támadó hadműveletekkel fogja ötvözni. Oroszország már áprilisban is azt állította, hogy visszafoglalták a régió területét.
Újabb dróntámadásokkal próbálkoztak az oroszok az éjjel
Kedd reggel a Herszon megyei ügyészi hivatal tájékoztatása szerint az orosz hadsereg katonái robbanóanyagot dobtak egy civil autóra egy drónról. A robbanás következtében meghalt a jármű 66 éves vezetője. Rajta kívül a régió hatóságainak közlése szerint kilenc civil sérült meg a városban orosz dróncsapások következtében.
Éjjel az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország négy darab Sz–300-as, illetve 400-as légvédelmi rakétával, valamint 54 különféle típusú drónnal támadta Ukrajnát.
Az ukrán légvédelem reggel 8 óráig 34 drónt semlegesített, öt helyszínen azonban becsapódásokat rögzítettek.
Harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar azt írta, hogy az elmúlt napon 188 összecsapás volt a fronton, továbbra is Pokrovszknál és Novopavlivkánál a legsúlyosabb a helyzet. A hadsereg legfrissebb összesítése szerint Oroszország ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette az 1 millió 29 ezret, az ukrán erők hétfőn más haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek 41 tüzérségi rendszert és 172 drónt.
Orosz kémet fogtak az ukránok: szállodát akart felrobbantani
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Telegramon arról írt, hogy őrizetbe vettek egy 49 éves, Rivne megyei nőt, aki az orosz titkosszolgálatok megbízásából arra készült, hogy felrobbantja az egyik legnépszerűbb szállodát Rivne városában. A közlemény szerint az SZBU ellenséges hírszerzési tevékenységet figyelő egysége tetten érte a gyanúsítottat, amikor sietve elhagyta a szállodát.
A nő házi készítésű robbanószert és egy távolról aktiválható kamerát hagyott hátra, hogy felvegye a robbantást. A bombát egy telefonhívással élesítette volna, ám azt az SZBU hatástalanította.
A nő – akit az orosz titkosszolgálatok egy társkereső oldalon keresztül toboroztak – egy rejtekhely koordinátáit kapta meg, ahol az előkészített robbanószerkezet és a szállodai szoba kulcsa volt. A szobát egy fedőszemély nevére foglalták le. Az elfogott gyanúsított az oroszok utasítására robbanóeszköz készítéséhez szükséges további alkatrészeket is beszerzett. A házkutatás során a hatóságok lefoglalták a telefonját, amely bizonyítékokat tartalmazott az orosz szakszolgálatokkal való együttműködéséről, valamint egy második robbanószerkezet darabjait is.