BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Revolut kriptós magyar ügyfelei: a szakértő elmagyarázta, mire készüljenek – van egy legrosszabb fogatókönyv, mikor állhat helyre a szolgáltatás

A Revolut az elmúlt napokban először csak a kriptopiaci adásvételt tiltotta le magyar ügyfelei számára, hétfő óta viszont kiutalni sem lehet a náluk tárolt kriptós tárcákból a pénzeket. Meddig maradhat ez így, miért döntött ilyen drasztikus lépés mellett a Revolut, és van-e félnivalójuk azoknak a magyar kriptósoknak, akik más platformon kereskednek? Glaser Anita, a Kripteus társalapítója, kriptoadózási és -szabályozási szakértő beszélt minderről a VG-nek.

Jogosan járt el a Revolut, amikor teljeskörűen leállította gyakorlatilag minden, kriptodeviza-adásvétellel kapcsolatos szolgáltatását, köztük a kriptós számlán tartott pénzek kiutalását is – mondta el a Világgazdaság megkeresésére Glaser Anita kriptoszabályozási és adózási szakértő, a Kripteus társalapítója, akivel a Revolut friss lépéséről, a kriptokereskedelemért kiszabható brutális bírságokról és arról is beszélgettünk, mikor férhetnek majd hozzá ismét a pénzükhöz azok a magyarok, akik a Revolut felületein keresztül fektettek kriptodevizákba.

Big Companies Logos, revolut,
Fontos döntést hozott meg a Revolut, de lehet, túlzott az óvatosság / Fotó: NurPhoto via AFP

A MiCA-engedélyek vannak a Revolut döntésének középpontjában

Glaser Anita mindenekelőtt hangsúlyozta, az a MiCA-szabályozás, amely a teljes kriptopiacot hivatott szabályozni Európában, már tavaly december végével életbe lépett, az abban megfogalmazott elvárásoknak már fél éve meg kellene felelnie minden olyan szereplőnek, aki a kriptopiaccal foglalkozik. Csakhogy az egyes tagállamok saját mérlegelési jogkört kaptak azt tekintve, hogy mennyi haladékot, türelmi időt adnak a saját országaikban működő szolgáltatóknak ahhoz, hogy azok megszerezzék az összes szükséges engedélyt – ez a folyamat ugyanis könnyen elhúzódhat, mivel például nincs precedens, sem bevett gyakorlat, amelynek alapján megkaphatják az engedélyt az egyes szolgáltatók.

Az EU tagállamai közül 

  • volt, amelyik megadta az országában üzemelő cégeknek a maximális, 18 havi haladékot, 
  • de volt nem egy állam, köztük Magyarország is, amely a minimális, 6 havi türelmi időt adta csak meg

a nála működni kívánó cégeknek az engedélyek megszerzésére. Ez a hat hónap pedig június végével lejárt, így azok a cégek, amelyek a legszigorúbb országokban nem feleltek még meg az elvárásoknak, átmenetileg be kellett hogy szüntessék a működésüket. A Revolut ezért állította le kriptokereskedelmi szolgáltatásait Magyarország mellett például Hollandiában és Finnországban is.

A MiCA-engedélyek sajátossága, hogy ha egy vállalat bármelyik tagállamban megszerzi őket, azokat onnantól egyszerűen „passportálhatja” bármely másik tagállamba, hogy ott is legálisan működhessen, így nem kell minden országban külön-külön megfutni ugyanazon, sok esetben teljesen felesleges köröket. A vállalatoknak egyébként elsődlegesen a saját székhelyüknek megfelelő országban kell beadniuk a kérelmeket, így például a Revolut nem Magyarországon folyamodott engedélyért, hanem egy másik tagállamban, egy olyanban, ahol hosszabb a türelmi idő.

Ez vezet oda, hogy a Revolut egyes EU-s országokban jelenleg még zavartalanul kínálja kriptós szolgáltatásait, de négy-öt tagállamban már kénytelen volt leállítani.

Hatalmas kérdőjel, hogy meddig tarthat a szolgáltatás felfüggesztése

Azt, hogy ez a felfüggesztés meddig tarthat, illetve hogy mikor kaphatja meg a Revolut a szükséges engedélyeket, egyelőre nem lehet tudni: annyi ismert, a Revolut Cipruson adta be az engedélyezési kérelmet, az viszont nem ismert, hogy mikor. Mivel Cipruson 18 hónapnyi haladékot kaptak a cégek, elképzelhető, hogy akár egy évig is elhúzódik még az engedély kiadásának folyamata. Az MNB egyébként a más országokban kiadott engedélyek passportálását gyorsan elvégzi, így az eredeti kiállító ország térfelén pattoghat jelenleg a labda.

A legrosszabb forgatókönyv szerint akár 2026. június 30-ig is elhúzódhat a folyamat, sőt akár annál tovább is, mivel elképzelhető, hogy hiába jár le az utolsó tagállam türelmi ideje is, egyes cégek még akkorra sem kapják meg a szükséges engedélyeket. A Revolut kapcsán azonban ez egyáltalán nem valószínű, mivel nagy cégről van szó, amely minden bizonnyal meg tudja ugrani a lécet.

Van oka félni a magyar kriptopiaci befektetőknek?

Glaser Anita a magyar lakossági kriptopiaci befektetők esetleges büntetése kapcsán kiemelte: azoknak a felhasználóknak, akik jóhiszeműen, kis tételben adják-veszik a kriptót, nincs mitől félniük, használjanak bármilyen országban vagy joghatóság alatt bejegyzett platformot, akár még olyat is, melynek egyelőre nincs meg a MiCA szerint elvárt engedélye. 

Ha az adott felület engedi a felhasználót tranzaktálni, ahogy egyébként a legtöbb felület még engedi, akkor a felhasználónak nincs mitől félnie. Elképzelhető, hogy átirányítják egy olyan felületre, ahol kifejezetten a MiCA alá eső ügyfeleket gyűjtik, de ez esetben sincs ok a pánikra.

A szakértő hozzátette, a magyar ügyfeleknek már csak azért sem kell félniük, mert az új magyar kriptotörvény a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) jelöli ki arra, hogy végrehajtási rendeletet dolgozzon ki a törvény számára, viszont azt még nem tudjuk, hogy erre mikor kerül sor. Ameddig nincs megszabva, hogy hogyan lehet legálisan végezni a kriptodeviza-váltást, hiába van rá törvényállás a Btk.-ban, addig bűncselekményt sem lehet vele kapcsolatban elkövetni, sőt, még miután összeállna is minden szükséges körülmény, lenne még utána 60 nap türelmi idő, mielőtt az végrehajthatóvá válik – minderre pedig az idei évben minden bizonnyal már nem kerül sor.

A Revolut dolgozik a szolgáltatások mielőbbi helyreállításán

A cikkünk megjelenése előtt megkerestük a Revolutot is. A vállalat válaszában közölte, dolgoznak azon, hogy a kriptós szolgáltatásokat mielőbb ismét elérhetővé tegyék, egyben megerősítették, hogy a korlátozásra 

a változó szabályozási környezet és a kriptopiac körüli bizonytalanságok miatt volt szükség.

A lépések átmenetiek – tették hozzá –, és a vállalat egyéb szolgáltatásait nem érintik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.