Az ExxonMobil és a ChevronTexaco még ezen a héten ajánlatot tehet a Jukosz és a Szibnyefty egyesülésével létrejövő olajóriás 25 százalékára. A The Wall Street Journal hírére a Jukosz részvényeinek árfolyama 3,1, a Szibnyeftyéi 2,5 százalékkal emelkedett.

Az amerikai érdeklődésről egyébként már hónapokkal ezelőtt lehetett tudni. Augusztus 4-én számoltunk be arról, hogy a ChevronTexaco 4 milliárd dollárt kínál a Jukosz orosz olajtársaság negyedéért, illetve 6 milliárd dollárt azon társaság negyedéért, amely a Szibnyefttyel való egyesülés után jön létre.

A Jukosz szóvivője nem válaszolt az amerikai lap érdeklődésére, hogy cége valóban egyeztet-e a ChevronTexacóval.

Utóbbi társaság elnöke azonban úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy jól haladnak az újabb együttműködésekre vonatkozó oroszországi tárgyalásai. A társaság növekedésében földrajzi szempontból Oroszország és a Közel-Kelet bír kiemelt jelentőséggel. Az Oroszországban projektről projektre való terjeszkedés megvalósítható és ezért mérlegelésre érdemes lehetőség - jelentette ki David O'Reilly, de leszögezte: a jelen helyzet nem kedvez oroszországi olajipari érdekeltségek vásárlásának, most inkább eladni célszerű. (VG)