BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szennyvíztisztítók EU-s pénzből

Négy szennyvíztisztító kivitelezésének fővállalkozását nyerte el a Körte-Organica Környezettechnológiák Rt. A projekt értéke 230 millió forint, a munkálatok a napokban megkezdődtek - mondta lapunk érdeklődésére Kmeczik Gábor értékesítési igazgató. Hozzátette: a szennyvíztisztítók kivitelezése a következő tíz évben mintegy 150 milliárd forintos bevételt jelenthet a társaságnak. Számítani lehet ugyanis arra, hogy az uniós csatlakozás közelsége miatt Magyarországon és a környező államokban is növekszik a piac és az igény a környezetvédelmi beruházások iránt.

A SAPARD 75 százalékos támogatásával négy dél-dunántúli településen - Kisvejkén, Lengyelen, Kisdorogon önállóan, míg Tevelen és Závodon közösen - négy szennyvíztisztító épül. Azokat a Körte-Organica Rt. úgynevezett élőgépes technológiával építi meg. Ennek lényege, hogy a szennyvíztisztító pálmaházhoz vagy arborétumhoz hasonló építményben kap helyet, ahova a növényzet mellett egysejtűeket, csigákat, kagylókat, rákokat, halakat telepítenek. Az új technológia - melyet a Körte-Organica amerikai licencjog megvásárlásával valósított meg Magyarországon - nem csupán nagyobb hatásfokot biztosít, üzemeltetése lényegesen olcsóbb a hagyományosnál. Ezzel a technológiával már Magyarországon, valamint Burgenlandban is épített a cég szennyvíztisztítót. A hazai környezetvédelmi ipar vezető cége már Szlovákiában, Lengyelországban alapított vállalatot, s képviselete van Ausztriában is. Mint arról már lapunkban is beszámoltunk, a cég a közelmúltban adta át ötszázmillió forintos beruházással megvalósított veszélyeshulladék-hasznosító üzemét a Budapesti Vegyiművek területén.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.