BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Triplázni akar az Amobil

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tavalyi eladásának megháromszorozására készül az idén a traktorok összeszerelésével és értékesítésével foglalkozó Amobil Trading Kft. - mondta lapunk érdeklődésére Kovács András ügyvezető igazgató. Az újfehértói cég a forgalmazás mellett egy évvel ezelőtt kezdett összeszereléssel is foglalkozni. Az indulás évében hatvan darab általuk gyártott traktort értékesítettek, ez évben pedig kétszáz darab eladására számítanak.

Az új üzletág fejlesztésére a magyar magántulajdonban lévő, százegymillió forint törzstőkéjű társaság mintegy 150 millió forintot fordított. A cég elsősorban azért számít értékesítésének felfutására, mert az általuk gyártott traktorokban angol Perkins-motor van, ami környezetkímélő, s megfelel az EU-szabványnak is. További előnyt jelent a kedvező üzemanyag-fogyasztás (a cég szerint negyvenszázalékos megtakarítás érhető el) s az alacsony ár.

Az ügyvezető igazgató szerint piaci helyzetüket javíthatja, hogy termékeikre van fizetőképes kereslet, mivel a gazdák gépvásárláshoz SAPARD-támogatást is igénybe vehetnek. Az Amobil is igyekszik kedvező konstrukciókat - például hitel, használt traktor beszámítása - kínálni a vevőknek. Az idén a társaság exportálni is akarja traktorait, a célpiac Horvátország, Szerbia és Szlovénia. A megnövekedett értékesítés miatt a társaság bővítette létszámát is.

Kovács András hozzátette, hogy amennyiben a piac igényli, úgy bővíteni tudják termelésüket, mivel a cég egy volt textilgyár 3 ezer négyzetméteres telephelyén működik. A társaság stratégiája, hogy a jövőben csak az általuk összeszerelt traktorokat - melyekbe német és magyar alkatrészeket is beépítenek - kívánják értékesíteni bel- és külföldön.

Magyarországon csak az újfehértói társaság foglalkozik traktorok összeszerelésével.

Az általuk gyártott traktorok kategóriájában - ami 80-100

lóerős gépet jelent - Magyar-

országon évente a cégek mintegy kétezer darabot értékesítenek. A kínálat huszonhét típust tartalmaz, s az értékesítési

adatokat tekintve az Amobil Trading a középmezőnyben található. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.