BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb légifúziókat vár a piac

A még szabadabbá váló versenyben újabb légitársaságok egybeolvadása várható az idén. Az is valószínű, hogy a szövetségek bővülnek, a Malév pedig belép a SkyTeambe.



Javuló légiutas-forgalomra és a légitársaságok közötti egybeolvadások folytatódásra számít az ágazat két vezető tömörülése, a 270 céget magában foglaló Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA), illetve a 31 vállalatból álló Európai Légitársasá-gok Szövetsége (AEA).

Giovanni Bisignani, az IATA általános igazgatója szerint 7-8 százalékos lehet a globális forgalom növekedése. Ez igen jelentős, hiszen tavaly az iraki háború idején és közvetlenül utána is erősen lelassult a fejlődés. Tavaly több mint 3 milliárd dollár veszteséget (2,37 milliárd euró) voltak kénytelenek elkönyvelni a szervezethez tartozó légitársaságok, miközben utasszámuk 3-4 százalékkal csökkent.

A légi teherforgalom ezalatt öt százalékkal bővült, ami javuló tendenciára enged következtetni. Legjobb eséllyel az ázsiai társaságok néznek javulás elé, míg az amerikai cégek az átszervezési nehézségek miatt változatlanul problémákkal küszködnek majd. Vagn Sörensen, az AEA néhány napja hivatalban lévő új elnöke, egyúttal az Austrian Airlines vezérigazgatója azért derűlátó, mert az Európai Unióban két esemény is jelzi, hogy bővül a piac. Egyrészt tíz új tagállam lép be, ezzel több millióval növekszik a potenciális légi utasok száma, másrészt az európai parlamenti választások révén több mint száz új törvényhozó kerül be abba a körbe, amely fontos gazdasági kihatású döntést hoz.

Az IATA az idén nagyobb engedékenységet vár a kormányok részéről a határokat átszelő fúziók engedélyezése tekintetében. Ennek legjobb példáját a holland KLM és az Air France tavaly bejelentett egybekelése adja. Időről időre szárnyra kapnak értesülések a British Airways (BA) és az Iberia frigyéről is. Mindkét társaság tagja a Oneworld szövetségnek. A BA-nak már most is 10 százalékos részesedése van a spanyol cégben, szakmailag pedig indokolható lenne az egybekelés, hiszen jól kiegészítenék egymást.

Magyar szempontból a SkyTeam csoport fejlődése és a tagok közötti együttműködés kiteljesedése a legfontosabb. Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója a minap megerősítette, hogy a közeljövő egyik legjelentősebb változása lesz a társaság életében, ha csatlakozik a SkyTeam légiszövetséghez.

A Malév kapcsolata a holland KLM-mel segített abban, hogy a több éve tervezett szövetségi csatlakozás elérhető közelségbe került. Az erről szóló tárgyalások jól haladnak. Az Air France és a KLM egyaránt támogatja a Malév belépését a szövetségbe, ám az elmúlt fél év legjelentősebb eredménye az, hogy a vétójoggal rendelkező CSA cseh légitársaság - korábbi merev, elutasító álláspontjával szemben - ma már nem zárkózik el a Malév csatlakozásától - fűzte hozzá az elnök-vezérigazgató.

A Malév tavaly december végén, szinte az utolsó pillanatban 7 milliárd forintot kapott tőkerendezésre az ÁPV Rt.-től, amit az idén további 3 milliárd követhet az eredményektől függően. Az elnök-vezérigazgató megerősítette: bár lett volna helye magasabb összegű tőkejuttatásnak is, a 10 milliárd forint elég ahhoz, hogy a társaság talpra álljon. A légitársaságnak jelenleg 38 milliárd forintos hitelállománya van, ebből 40 millió eurót, mintegy 10,5 milliárd forintot tesz ki az EIB-hitel, további hitelfelvételre nincs szükség. A hitelállomány 90 százaléka hosszú lejáratú, 10 év átlagos futamidejű hitel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.