Együtt a közösségi forrásokért
Magyarországon 2004 és 2006 között csaknem 1400 milliárd forint európai uniós támogatásból és hazai társfinanszírozásból származó forrás hasznosítható. Amennyiben szeretnénk Írország példáját követni, akik az uniós források lekötésében messze az élenjárnak Európában, mindenképpen meg kell tanulnunk közösségi szemlélet alapján pályázni. A célok érdekében társulni kell és közösen gondolkodni. A közösségi szempontok minden tekintetben azon pályázókat helyezik előtérbe, akik komplex megoldásokat valósítanak meg, mindezt kistérségi és regionális szempontok szerint teszik, és beruházási céljaik érdekében társulásokat is létrehoznak. Emellett figyelembe veszik a horizontális elveket, amelyek az esélyegyenlőséget és a környezetvédelmi szempontokat is érvényesítik.
A leginkább kedvelt társulási formátumok között mindenképpen szeretném kiemelni azt a modult, ahol a forprofit, tehát a vállalkozói mellé kapcsolódik a nonprofit szegmens, azaz az önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek stb. Általában minimumelvárás a 3 tag kapcsolódása, de természetesen a társulások kapcsán nincs felső határ, azonban célszerű az ésszerűség határát figyelembe venni. A társulás tagjait egy koordinátornak, gesztornak kell irányítania, aki felelős a többiek dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségei kapcsán, és majd a támogatástartalommal történő elszámolás kapcsán is összefogja a tagokat. Ne felejtsük el azt sem, hogy az elkövetkező időszak egyik legnagyobb kedvezményezettjei az önkormányzatok, intézmények, hiszen a felzárkózásunk alapvető intézkedéseit nekik kell végrehajtaniuk. Számukra is óriási segítség lehet, ha az általuk kialakított és megformált szemléletet a gyakorlatba már a vállalkozói szektorral együtt ültetik át. Ennek tükrében beszélhetünk arról is, hogy az ily módon megszerzett támogatástartalmak jóval nagyobb százalékban mutatkozhatnak meg, hiszen a projekt irányítói az önkormányzati és intézményei szektorban helyezkednek el, de a projektek eredményi a vállalkozói szegmensre is kiterjednek. Említsünk csak pár példát, hogy miért is lehet hasznos és jó társulások és konzorciumok létrehozása. Ezen érdekcsoportok létrejötte kapcsán a szakmai együttműködés jól követhetően megosztható, a pénzügyi feltételek kapcsán a forprofit szektor segíthet például az önerő feltüntetésében, projektünkbe aktívan bekapcsolhatók az oktatási intézmények, amelyeket a kutatás és fejlesztés kapcsán nem szabad elfelejtenünk. Emellett nagyon fontos, hogy így együtt sokkal nagyobb beruházásokat tudunk végrehajtani, hiszen a kapacitásaink is megoszlanak. Ezenkívül nagyon fontos lesz az európai uniós elvárások kapcsán is, hogy a projektünk eredményeit kommunikálnunk kell, ennek kapcsán pedig tökéletesen bevonható a civil szféra, akik alapjaiban alig várják, hogy egy nagyobb beruházás, fejlesztési lehetőség kapcsán szerepet kapjanak. A hazai kis- és középvállalkozások társulási kedvét meghozó lehetőségek közül az alábbiakban részleteznénk egy párat.


