BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miért fontos a kkv-szektor?

A tények a következők: 19 európai országban (az EU-tagok mellett az Európai Gazdasági Térség országait és Svájcot is ideszámítva ) 19 millió vállalkozás majdnem 115 millió embert foglalkoztat. Ezek túlnyomó része - 99,8 százalék - a kis- és középvállalatok körébe sorolható. A nagy többség, 18 millió vállalkozás, kevesebb mint 10 főt foglalkoztat, a vállalkozások felének pedig egyáltalán nincs alkalmazottja.

Az Európai Unió alapvető célul tűzte ki a kis- és középvállalkozások támogatását, fejlesztési lehetőségeik kiterjesztését. A gazdasági versenyképesség és az életminőség javítása, valamint a régiók közötti felzárkóztatás egyik alapvető feltétele, hogy ennek a szektornak is megfelelő lehetőségeket és támogatásokat biztosítson az Európai Unió, véli Semperger Kinga, az Árindex szakmai igazgatója. Ebből a szempontból is fontos számba venni, hogy melyek a kkv-szektor támogatásának pillérei Magyarországon az EU-csatlakozás küszöbén:

>> a Nemzeti fejlesztési terv operatív programjai, melyek társfinanszírozással elérhetőek 2004- 2006 között

>> a csatlakozásig igénybe vehető úgynevezett előcsatlakozási alapok (PHARE, SAPARD és ISPA)

>> a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vállalkozásfejlesztési, turisztikai és energiahatékonysági fejlesztéseket támogató pályázatai

>> egyéb hazai minisztériumok, intézmények pályázati lehetőségei hazai finanszírozásból

>> az Európai Unió közösségi programjai, a csatlakozás előtt és után (Life, EU.6., Enterprise and SME's, Intelligens Európáért program)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.