Minden fontos lehet!
A pályázatírás komplex, alaposan megtervezett folyamat. Első lépésként mindenképpen érdemes eldönteni: 1. elgondolásunk, fejlesztési céljaink megvalósításához szeretnénk támogatást, vagy 2. a pályázati kínálat alapján úgy tartjuk érdemesnek, hogy beruházzunk, hiszen esetleges terveinket támogatnák. A legtöbb vállalkozó - a tapasztalat ezt mutatja - végiggondolt és megtervezett célokkal rendelkezik, amelyekhez pályázati támogatást keres. Ilyenkor minden esetben fontos a naprakész információ. Már az elején tudnunk kell azt, hogy megkezdett beruházásra állami támogatást nem igényelhetünk. A beruházásunkat saját felelősségre csak akkor kezdhetjük el, ha a pályázatot leadtuk. Az első lépcső az előkészítés, amikor a pályázati kínálat alapján a projektünket a lehető legkörültekintőbb módon körüljárjuk és összeillesztjük a pályázati követelményrendszerrel. Ilyenkor nagyon fontos szerepet játszik a pályázó státusának vizsgálata is. Nem mindegy, hogy milyen dokumentumokkal kell már a pályázat leadásakor rendelkeznünk, a különböző engedélyek, árajánlatok, mellékletek beszerzésére mindenképpen már előre készüljünk fel. Fontos tudnunk, hogy a pályázathoz csatolandó céges papírjaink 30 napnál régebbiek nem lehetnek, ezért a pályázati határidővel és a leadás dátumával is kalkuláljunk. A pályázatírást csak és kizárólag akkor érdemes elkezdenünk, ha minden szükséges feltétellel rendelkezünk, és a tenderhez szükséges önerőt leigazoltuk, valamint a projekt finanszírozási hátterét teljesen átlátjuk. Az önerő általában a nettó beruházási érték 25 százaléka vállalkozók esetében, melyet egy banki garancia által kell igazolnunk. Miután minden hivatalos papírunk, engedélyünk és hozzájáruló nyilatkozatunk megvan, amelyet a pályázat megkövetel, elkezdhetjük kitölteni a pályázati formanyomtatványt. Minden tekintetben vegyük figyelembe a megszabott formai követelményeket, a megadott karakterszámokat, az oldalakon és egyéb mellékleteken történő aláírási kötelezettségeket, mert számos esetben piciny hibák miatt is visszautasíthatják projektünk támogatását. Mindig győződjünk meg arról, hogy a pályázat megköveteli-e pályázati díj befizetését. Amennyiben pályázati díjat kell befizetnünk, az erről szóló igazolást is csatolni kell a pályázathoz.
Miután a pályázatunk elkészült, lemásoltuk kellő darabszámban, digitális adathordozón is rendelkezésre áll, úgy postai vagy személyes úton, ahogyan ezt a pályázat kéri, leadhatjuk, feladhatjuk. A pályázat másolati példányainak számát (eredeti és másolat), valamint egyéb hordozókon történő rendelkezésre bocsátását szintén a pályázati kiírás szabja meg. A beadás után, amennyiben saját forrásaink már rendelkezésre állnak, a beruházás saját felelősségre megkezdhető.


