Olimpiai hajrá előtt a magyar csapat
Noha még közvetlenül az augusztusi nyári olimpiai játékokat megelőzően is többen kvalifikációs versenyeken vesznek részt, már körvonalazódik a magyar olimpiai csapat névsora.
A mostani álláspont szerint 200-220 sportoló utazhat majd Athénba - tájékoztatta lapunkat Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ügyvezető igazgatója. Négy évvel korábban, Sydneybe 190 magyar versenyző szerepelt, a csapatsportágaknak köszönhetően azonban ezúttal megnőtt a létszám. A női és férfi vízilabda-válogatott mellett ugyanis mindkét nem kézilabdásai is ott lehetnek a 149 nap múlva kezdődő játékokon Athénban. Ez már csak azért is említésre méltó, mert sportszakmai berkekben a csapatok kvalifikációja különösen nagy presztízzsel bír - jelezte Molnár Zoltán.
A teljes magyar olimpiai küldöttség - a sportvezetőkkel, orvosokkal és pszichológusokkal - 350 fő körül alakul majd.
A versenyzők részvétele az ötkarikás játékokon nem terheli meg közvetlenül az itthoni költségvetést, az utazást és az olimpia csapat ellátását ugyanis teljes egészében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztosítja. Igaz, az olimpia évében a MOB összesen 1,85 milliárd forint állami támogatást kap. Ebből az olimpiai részvétellel összekapcsolódó kiadásokra, közte a formaruhákra 248 millió forintot különítettek el, míg az összeg nagyobbik részét a sportszakmai támogatás teszi ki, 1,6 milliárd forinttal. Molnár Zoltán azonban hangsúlyozta azt is: a teljes olimpiai kiadások az említett összeget jóval meghaladják, hiszen a magyar élsport számára a MOB-on keresztül eljuttatott állami támogatás már a megelőző években is milliárdos nagyságrendűre nőtt: 2003-ban például 1,5 milliárdot oszthatott ki sportszakmai támogatásként a szervezet.
Miközben az olimpiai bizottság által kiosztott állami sporttámogatás az ötkarikás játékok évében valamelyest nő, a szponzori háttér nagyjából a tavalyival azonos méretű marad az idén is - mondta Molnár Zoltán. A MOB kasszájába tavaly 294 milliós szponzori támogatás érkezett, a bizottságnál az idén is nagyjából hasonló öszszeggel kalkulálnak, noha egyre több magánszemélytől érkezik felajánlás.