Az idén fellendült az acélpiac
A világ idei nyersacéltermelése elérheti az 1,01 milliárd tonnát, ami ötszázalékos bővülés lenne az előző évi mennyiséghez képest - jósolja a MEPS, amelynek új előrejelzését az AFX News ismertette. Becslése szerint ugyanis az első negyedévben a termelés bővülése meghaladhatta a 20 millió tonnát. (A 62 ország adatait figyelő Nemzetközi Vas- és Acélintézet, az IISI is közel 20 millió tonnás - 8,7 százalékos - többletet jelzett az első három hónapban.) Az első negyedévben gyökeresen megváltozott a globális piaci helyzet. A világ legtöbb részéből (mindenekelőtt Ázsiából) pánik jellegű keresletet jeleztek az acéltermékek iránt, amelylyel a gyártók kapacitása nem mindig tudott lépést tartani.
A felfokozott igény - mint korábban többször beszámoltunk - hiányt és drágulást okozott az acéltermeléshez szükséges nyers- és alapanyagokban, beleértve a vasércet, kohászati szenet, valamint a hulladékvasat. A tengeri szállítás költségei is megnőttek.
A fenti tényezők miatt az acélárak is megugrottak, s a tendencia még folytatódhat. Németország legnagyobb acélipari társasága, a ThyssenKrupp épp a napokban jelentette be, hogy július elsejétől tonnánként 90-100 euróval tovább emeli termékei árát az erősen megnőtt beszerzési költségeire hivatkozva. A düsseldorfi központú konszern már az év eleje óta is drágította a kínálatát. A melegen hengerelt tekercsei is 320-350 euróba kerülnek tonnánként. (A 190 ezer fős csoport 36 milliárd euróért forgalmazott a tavaly szeptemberben zárult 2002/03-as üzleti évében.)
Mindez lényegesen növelte a globális acéltermelési kedvet, ami a világ éves összkínálatában is közel ötvenmillió tonnás gyarapodással járhat, jóllehet az év hátralevő részében lassulhat a kibocsátás növekedése.
Az új tagországok együtt mintegy 23 millió tonnával gyarapíthatják az Európai Unió kínálatát, amely ettől függetlenül is gyorsabban nőhet, mint belső igénye. Így a MEPS szerint részben ellensúlyozhatja az import várható csökkenését. Folytatódhat az ázsiai acélgyártók előretörése, amelyek együttesen már 47 százalékát adhatják a világtermelésnek. Az idei 32 millió tonnás ázsiai többlet nagyobb része (több mint 26 millió tonna) Kínából esedékes, amelynek éves termelése meghaladhatja a 246 millió tonnát is. Ez utóbbi 26 százalékos világpiaci részesedést jelent, amellyel toronymagasan vezeti az acélgyártó országok rangsorát


