Ercsiben bővít a Musashi
Az autóalkatrész-gyártó Musashi Hungary Ipari Kft. az idén 5,5 milliárd forintnyi beruházást hajt végre. Az ercsi gyár 76 ezer négyzetméteres területén az üzemépületek 3 ezer négyzetméterrel bővülnek, így a beépített terület nagysága eléri a 10 ezer négyzetmétert. Az új üzemcsarnok átadását július elejére tervezik - tájékoztatta lapunkat Gulyás Krisztina pénzügyi igazgató. A gépi beruházások értéke 4,7 milliárd forint lesz, ebből 1,5 milliárdnyi már megérkezett Ercsibe. Felállításukban és beállításukban japán szakemberek is részt vettek. Már tart az új termék, az alumínium lengőkar próbagyártása is az Audinak.
A négy éves cég DaimlerChrysler-vezérműtengelyeket gyártó üzeme évi 600 ezer egységet bocsáthat ki, emellett az évi félmilliós kapacitású gyártósoron 2002 áprilisa óta készítenek Audi-gömbcsuklót. Egy másik gépsor tavaly márciusban kezdte a termelést, amely az év végéig 100 ezer vezérműtengelyt gyártott a Fiat Poland megrendelésére, az évi 500 ezres kapacitású gépsort azonban bővíteni kell az újabb megrendeléseknek köszönhetően. A 3200 fős Musashi Group alkatrészei megtalálhatók az Audi, a Honda, a Rover, a LandRover és a General Motors autóiban is. (DK)


