hír-adó
Régiós rádió indul Nyugat-Dunántúlon
Május elsején kezdi meg saját adását a Magyar Rádió Nyugat-dunántúli Régió Rádiója a korábban önálló műsort sugárzó győri, szombathelyi és nagykanizsai stúdiók közreműködésével. Ditrói Zoltán, a Nyugat-dunántúli Régió Rádió vezetője elmondta: a jövőben lehetőség lesz a Csallóközben, Muravidéken és Burgenlandban élő magyarság mindennapjainak bemutatására is. Avanesian Alex, a Kossuth rádió főszerkesztő-helyettese jelezte azt is: még ez év őszéig megalakul a Dél-, illetve az Észak-magyarországi Régió Rádió is. Jelezte: csak a későbbiekben dől el, hogy a régiós rádiók műsora FM hullámhosszra kerülhet-e. (VG)
Sport 1 Fesztivál Siófokon
Immár második alkalommal rendezik meg a Sport 1 Fesztivált a Balatonon. Az idei rendezvény időpontja május 30. A siófoki fesztivál ismét a szabadidősport és a szórakozás jegyében zajlik sztárvendégekkel és koncertekkel. A szervezők tájékoztatása szerint nem maradhat ki a rendezvényből a színész-újságíró rangadó és válogatottjaikkal képviselik magukat a popzenészek és a humoristák is. A fellépők között ott lesz az Exotic, az R-Go és az Első Emelet. (VG)
Javított előrejelzésén a Zenith Optimedia
A korábbi 5,1 százalékos reklámpiaci bővülés helyett valamivel több 5,5 százalékos emelkedést jelez előre a Zenith Optimedia az USA-ban. A növekedés elsősorban az athéni olimpiai játékoknak és az év végi amerikai elnökválasztásnak köszönhető. A társaság ugyanakkor azt jósolja, hogy 2005-ben az ideihez képest kevesebb, 3,9 százalékos növekedés várható és a mostaninál alacsonyabb marad a 2006. évi reklámpiac-bővülés is. (Adage)
Nő lehet a BBC vezérigazgatója
Nem kizárt, hogy női vezérigazgató kerül a BBC élére. A posztra jelenleg Mark Byford és három nő pályázik. Bár az utóbbi napokban olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint Greg Dyke is visszatérne korábbi székébe. A "női koszorút" Jana Bennett, a BBC televíziós igazgatója, Dawn Airey, a Sky Networks ügyvezető igazgatója, illetve Jenny Abrahamsky, a BBC zenei és rádiós igazgatója alkotja. A BBC-t 80 éves története alatt eddig csak férfiak vezették. (Mediainfo.hu)