Párbaj a magyar utasokért
Május elsejétől Bécsből is eljuthatnak Dubaiba a magyar üzletemberek, ingatlanbefektetők vagy turisták, akik száma az elmúlt hónapokban folytonosan nőtt. Az Emirates légitársaság nonstop járatot indít, amelyre jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Csényi Csabától, a cég budapesti képviselőjétől. A képviselet több utazási irodával is együtt dolgozva erőteljes marketingakcióra készül.
Az Emirates regionális vezetői lapunknak azt mondták, hogy a személyforgalom mellett az áruszállítást is fontosnak tartják, ezért már április elejétől - a közép-európai térségben egyedüli megállóként - Ferihegyet is beiktatták a cargogépek menetrendjébe. A cég több mint két tucat magyar légiutas-kísérő felvételét fejezte be a napokban, közülük egy már az első járaton is ott lesz.
"Az EU-ba holnap belépő tíz új tagállamból nagyon sok szeretné bővíteni gazdasági és üzleti kapcsolatait az arab térséggel, s ez pótlólagos keresletet jelent számunkra" - erősítette meg lapunknak Joachim Steinbach, a Lufthansa dubai regionális igazgatója. A cég 23 térségbeli ország 31 városába közlekedik Münchenből és Frankfurtból, a bajor főváros nemzetközi repülőterének új fogadócsarnokából hetente hétszer Dubaiba. A napokban kezdte meg azon Airbus 340-600-as gépeinek forgalomba állítását (köztük a dubai járaton is), amelyekben új businessosztályt vezetett be. A beruházás 300 millió euróba került.
A regionális igazgató szerint a Dubaiban zajló infrastrukturális fejlesztések révén a város már most is a legfontosabb közlekedési és kereskedelmi elosztóközpont. Az üzleti utasok mellett egyre több a turisták és az ingatlanvásárlók száma is.
A légi teherszállítási ágazat a Lufthansánál felfutóban van. Wolfgang Mayrhuber vezérigazgató szerint akár évi tíz, de legalább 5-6 százalékkal is nőhet az ágazat a most csatlakozó kelet-európai országokban. "A tízszázalékos növekedés lehetősége a személyszállításban is fennáll térségünk esetében, és a cégnek az ilyen nagy bővülés elérése a célja." - fűzte hozzá.


