Az étkezési utalványok adómentes értékhatárának eltérő mér-tékű emelését javasolja a GKI Gazdaságkutató Rt. a Szonda Ipsossal közösen végzett országos felmérés alapján. Az élelmiszerboltokban beváltható úgynevezett hidegutalványok esetében 500, a csak meleg ételre beválthatók esetében pedig az adómentes értékhatár 2-4 ezer forintos emelését tartja indokoltnak a tanulmány, amely megállapítja, hogy a 2005. évre a legcélszerűbb a havi négyezer forintos hideg- és 8-10 ezer forint értékű melegétkezési utalvány volna.
Az étkezési utalványok értékének 4000, illetve 8000/10 000 forintra történő emelése - a társasági adóra gyakorolt hatás figyelembevételével - sem változtatná számottevően a költségvetés egyensúlyát. Amint tájékoztatóján Akar László, a GKI vezérigazgatója kiemelte, ha a fenti szintre emelkedne az utalványok adómentes értékhatára - s ezzel az utalványok értéke -, a költségvetési bevételkiesés legfeljebb 1,7 milliárd forint lenne. Ám ezt ellentételeznék a vendéglátó-ipari forgalom, a beruházás és a foglalkoztatás emelkedéséből származó bevételek. Az alkalmazottak azonban jobban szeretik a hidegutalványokat, hiszen azok szélesebb körben és több termékre is beválthatók.
A kutatás során ezer munkavállalót, 500 vállalat és 150 vendéglátó-ipari egység vezetőjét kérdeztek meg az értékhatár növekedéséből leszűrhető piaci tapasztalatokról. A tanulmány szerint a mai értékhatárok mellett a hidegutalványok által a dolgozóknak így juttatott jövedelem nagysága évi 85 milliárd, a meleg esetében pedig évi 24 milliárd forint. A számítások szerint azonban ha a határokat négy-, illetve tízezer forintra emelnék, a dolgozók ez úton kapott jövedelme 102 milliárd, illetve 50 milliárd forintra nőne. Igaz, így a hidegutalvány-forgalom 20, a melegé pedig 108 százalékkal bővülne.
A tavalyi szja-törvény módosításának hatására megugrott a melegétel-utalványok aránya - mondta Bessenyey Bálint, az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés elnöke, egyben az egyik forgalmazó, a Sodexho ügyvezető igazgatója. Az Országgyűlés novemberben döntött az utalványok adómentes értékhatárának emeléséről, így január elsejétől az adómentesség meleg- étkezésnél négyezerről hatezer forintra, hidegétkezésnél kétezer forintról 3500-ra nőtt. Ezért amíg 2002-ben a hideg- és melegétel-utalványok forgalmának aránya 90:10 százalék volt, az idei első négy hónapban már 80:20 százalékról beszélhettünk.
Ehhez Arnaud Erulin, az Accor Services ügyvezető igazgatója hozzáfűzte, hogy a fejlődés ugyan lassú, de öt év alatt elérhetőnek látszik az 50:50 százalékos megoszlás a két utalványfajta között. A munkavállalóknak adómentesen juttatható étkezési jegyek gyakorlata sokkal elterjedtebb az unióban, mint Magyarországon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.