BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is késik az orosz gázárreform

Oroszország továbbra is késlekedik kulcsfontosságú, erősen monopolizált gázipara reformjával. Még az sem világos, hogy a belátható jövőben lesz-e előrelépés ezen a téren - áll az OECD tanulmányában. A dolgozat összeállítói szerint jelentősége dacára éppen a gázipar lesz az utolsó, amelyet átalakítanak Oroszországban.

A vevőkhöz változatlanul államilag megszabott tarifákon jut el a gáz legnagyobb hányada, mégpedig jóval annak előállítási költsége alatt. Igaz, a nem lakossági szegmensben gyorsabban közelítenek az árak ahhoz a szinthez, amely fedezi a termelő és a szállító költségeit.

A jelentés szerint fenntarthatatlan a földgáz aláárazása Oroszországban, mert ezzel tulajdonképpen a többi oroszországi iparág támogatja a gázszektort. Az aláárazás kérdésében annak ellenére általános egyetértés van az országban, hogy közben folyamatos vita folyik arról, tulajdonképpen milyen árak mellett is térülnének meg a termelési költségek.

A jelentés szerint már az is előbbre vinné az ügyet, ha a mostaninál jóval átláthatóbbá és következetesebbé tennék az orosz gáztarifa-politikát. Kétségtelen, hogy az orosz kormány elkötelezett a tarifák emelésében, s jelentős lépéseket is tett ez irányban. Ámde érthető módon vonakodik attól a kockázattól, amit a túl gyors gázáremelésből adódó gazdasági lassulás és inflációnövekedés rejt. Az erőteljes tarifanövelés ugyanis súlyosan érintené a háztartásokat, de még inkább az ipart. Mindkét szegmensnek időre van szüksége, hogy felkészüljön az új helyzetre.

Számtalan variáció készült már az orosz kormány energiastratégiájára, ezen belül a közép- és a hosszú távú gázárképzésre is. Az eddigi tarifaemelések mértéke mégis kisebb, mint amit e tervezetekben megfogalmaztak. E téren komoly előrelépés, hogy Oroszország ez év májusában megállapodást kötött az EU-val gázárai növeléséről, ez ugyanis egyik feltétele annak, hogy a Világkereskedelmi Szervezet tagjává válhasson.

Az orosz energiaminisztérium közlése szerint az országban 2010 előtt nem kívánnak jelentősen a gázárakhoz nyúlni. 2010 körül viszont - hordónként 24 dolláros olajárat alapul véve - a külföldön eladott gáz ára ezer köbméterenként 108,5 dollár, a belföldi pedig 52,0 dollár körül várható. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.