Buda legforgalmasabb pontján, a Moszkva tér melletti Mammut bevásárlóközpontban nyílik novemberben a Media Markt Saturn Holding első Saturn áruháza. A főleg szórakoztatóelektronikát, valamint CD-ket és DVD-ket forgalmazó új üzlet számára a Mammut Rt. 4500 négyzetméteres áruházat alakított ki a parkolóház egy részéből.
Amint Maurer Andor, a Media Markt Saturn Holding Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a Magyarországon még bevezetés előtt álló Saturn, valamint a konyhai és a fürdőszobai berendezéseket is forgalmazó Media Markt áruházak közt az a különbség, hogy a Saturn nem a város szélén, hanem belterületen telepszik meg, emellett a szórakoztatásra koncentrál. S nem fekete-piros, hanem kék-narancssárga az áruházlánc színe.
Az anyacég, a Metro AG-hoz tartozó német Media Markt Saturn AG elérkezettnek látta az időt a terjeszkedésre, így tavaly Olaszországban indult el az új lánc, az idén pedig Lengyel- és Magyarország került sorra. Lengyelországban október végén nyílik az első Saturn áruház.
Mint Maurer Andor elmondta, az előzetes tervek szerint három éven belül 4-5 Saturn áruház létesül Budapesten, és több bevásárlóközponttól kaptak már jó ajánlatot.
A Mammut több mint négymilliárd forintot meghaladó tavalyi árbevételével Buda első számú bevásárló- és szórakoztató-központja lett. A Mammut Rt. több mint 500 millió forintos adóbefizetéséből a helyi adók összege 120 millió forintra rúg.
Az 1998-ban nyílt üzletház forgalma a 2001-es bővítés, a Mammut II megnyitása óta ugrásszerűen fejlődik. Mára naponta 35-40 ezer látogató keresi fel a nyolc szinten, csaknem 106 ezer négyzetméteren lévő 312 üzletet, a mozikat és a szórakozóhelyeket. Az évi 1,5 millió autó elhelyezésére a bevásárlóközpont három parkolóházban 1200 parkolóhely áll rendelkezésre. (DK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.