Újabb fontos mérföldkőhöz jutottak októberben a TVK nagyberuházásában, miután az új olefingyár üzem-előkészítése megkezdődött azzal, hogy begyújtottak a kemencékbe. Az új üzem éves kapacitása 250 ezer tonna lesz, amivel a TVK teljes etiléngyártása 600 ezer tonna fölé nő. Az új olefingyár megépítésével megoldódik egy másik probléma is. A TVK ugyanis jelenleg mintegy 70-80 ezer tonna propilént vásárol a Moltól, míg az új üzem belépésével évente akár 20 ezer tonna propilén eladására is képesek lesznek. Ezzel propilénimportálóból eladóvá válik a tiszaújvárosi társaság. Az esemény azért igen fontos technológiailag, mert nem csak a kemence blokk kivitelezésének és komplex üzembe helyezési próbáinak befejezését jelenti, hanem az első szénhidrogén- (földgáz-) bevételt is az új gyár létesítményeibe.
A most begyújtott kemence blokkban az olefin - etilén, propilén és egyéb melléktermékek - gyártásának indító technológiai műveletsora történik. Ott melegítik elő ugyanis az alapanyagot (elsősorban vegyipari benzint és gázolajat), amit a kemencék konvekciós zónájában elpárologtatnak, majd gőzbeadagolással együtt a kemencék radiációs zónájában (850 celsius-fok körüli hőmérsékleten) komponenseire bontják (krakkolják). A kemencéből kilépő nagy hőmérsékletű pirogázokat lehűtik, a további technológiai egységekben tisztítják, szárítják, majd mélyhűtés után desztillációval választják szét a kívánt olefin-termékekre. Az új gyárban négy kemence biztosítja az alapanyagbontást, amelyek alapanyag-felhasználásban sokkal rugalmasabbak a régieknél, és hőhasznosítási rendszerük, valamint fajlagos mutatóik is korszerűbbek.
A begyújtásnak egyébként szigorú előfeltételei voltak. A mechanikai készre szereltség, valamint az összes biztonsági és szabályzó-rendszer komplex próbái mellett, a kapcsolódó technológiai és szolgáltató rendszerek rendelkezésre állását is biztosítani kellett hozzá, emellett pedig a speciális organizációs és biztonságtechnikai feladatokat is meg kellett oldani.
A begyújtás elsődleges célja a kemencék tűzálló falazatának kiszárítása, egyúttal az égők beszabályozása és a vezérlések további ellenőrzése. Mindez részletes és állandó felügyelet alatti felfűtési és tesztelési terv alapján történik, ami egy kemencénél 4-5 napot igényel. Ezt követően felülvizsgálatokat hajtanak végre, majd végleg viszszazárják a kemencéket. A periódus végén a kemencék alapanyag-fogadásra kész állapotban, a teljes gyárindítás előtti állapotban kell, hogy legyenek.
A szakemberek szerint egyébként ezzel a lépéssel életre kelt a létesítmény. Ez a gyakorlatban nem kevesebbet jelent, mint az új gyár egyharmadának végső próbáját, így a feladatok sikeres végrehajtásával az üzembe helyezés előkészítése valósult meg.
A TVK olefingyárából származó etilén polimerizációja két, keverővel ellátott tankreaktorban zajlik, a leendő termék szerkezetének megfelelő paraméterek beállításával. A bimodális típusok előállítására az ad lehetőséget, hogy a reaktorokat nemcsak külön-külön, hanem sorba kapcsoltan is lehet működtetni.
A TVK-nál a 90-es évek közepén kezdtek el foglalkozni a lehetséges fejlesztési elképzelésekkel, amikor etilénből hiány mutatkozott a piacon. A hosszú távú fejlesztési stratégia ötlete 2001 áprilisában fogalmazódott meg, a végleges igazgatósági jóváhagyásra azonban 2002 márciusáig várni kellett a petrolkémiai fejlesztési projekttel kapcsolatban. Ekkortól viszont felgyorsultak az események, amit az is mutat, hogy jelenleg átlagosan már a munkák több mint 95 százalékával elkészültek. A 2002 márciusában elfogadott projekttel a TVK célja az volt, hogy elérje a gazdaságos és versenyképes kapacitásnagyságot, és egyúttal olyan változatos termékskálát hozzon létre, amivel tovább erősítheti vezető szerepét a régióban és annak határain túl is. A beruházás által a TVK egy dolgozóra jutó éves árbevétele 2002-ről 2005-re megduplázódik. A vegyipart jól jellemző versenyképességi skálán a TVK olyan világhírű cégekhez zárkózik fel ezáltal, mint például az amerikai Dow Chemicals.
A beruházás forrását 430 millió euróban határozták meg, amelyet várhatóan nem is lépnek túl. A forintban 110 milliárdot kitevő fejlesztéseknél - egyebek mellett - a japán Mitsui és a német Linde csúcstechnológiáját használják fel. A fejlesztések négy fő terület köré csoportosíthatók. A legfontosabb beruházás a most begyújtott etilénüzem megépítése, amely a költségeknek több mint felét jelenti. Emellett épül az új polietilénüzem, és bővítették a polipropilénkapacitást is. A termelés jelentős növekedésével együtt a kiszolgálólétesítményeket is bővíteni kellett a társaságnál, idetartozik például az új etiléntároló megépítése.
A TVK tiszaújvárosi telephelyén ugyanis az eddig parlagon heverő területeken hozzák létre az új objektumokat, amiket kiszolgáló infrastruktúrával is el kellett látni. Ennek része a már említett a 6000 tonna (10 000 m3) befogadóképességű etiléntároló rendszer megépítése, amivel megháromszorozódik a TVK etiléntárolási kapacitása. Az Európában és világszerte is ritkaságszámba menő hasonló tartály mintegy tíz emelet magasságú, és mínusz 104 fokon tárolja a cseppfolyós etilént. Ennek megfelelően tervezésénél és építéséhez speciális műszaki megoldások sokaságát kellett alkalmazni. A kettős terű tartály teljesen szivárgásmentes, szigetelése szélsőséges időjárási viszonyok mellett is tökéletesen zár, és a fokozott szeizmikus és szélhatásoknak is ellenáll. Természetesen hasonló követelményeknek felelnek meg az etilén betöltését és fogyasztók felé történő kiadását biztosító kisegítő berendezések, szerelvények is.
Jelenleg egyébként a tárolórendszer üzembe helyezési műveletei folynak. A gépegységek próbái, és - megfelelő szintű etilénes feltöltés után - a létesítmény garanciális kimérései befejezéshez közelednek. A tartály berendezéseit tizenkét különböző üzemállapotban tesztelik, és ellenőrzik, hogy azok a tervezett paramétereknek megfelelően működnek-e. Az etiléntároló átvétele egyébként már szeptemberben megtörtént, és hamarosan megkezdődhet az új polietilénüzem próbája is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.