BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai vízerő: csepp a tengerben

A vízenergia azon hat hazai terület egyike, ahol növelni lehet a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia termelését további kapacitások létesítésével. A meglévő vízerőművek (Kisköre, Tiszalök, Kesznyéten) beépített teljesítménye 37,5 MW, a kihasználás éves átlaga 20 MW körüli. A kis vízerőművek (Ikervár, Nyugati törpék, Gibárt, Felsődobsza, Keleti törpék) éves átlagteljesítménye 2004-ben 0,21 TWh volt, ez az előző évekhez képest növekedést mutat, jórészt a kedvezőbb vízjárásnak köszönhetően. E téren fejlődést ígér a kis vízerőművek felújítás utáni újraindítása, illetve újak építése, sőt állítható elő energia az erőművek hűtőrendszerének elfolyó, már hasznosított vizéből is. Ez esetben a jelenlegi, vízenergián alapuló áramtermelés mintegy harminc százalékkal növelhető (56 GWh) a szakemberek szerint. Ennek fő akadálya nem az áram átvételi ára, hanem a nehézkes engedélyezés.

Mint nemrég beszámoltunk, a Hydro Power Consulting Magyarország Tanácsadó Kft. (HPC) a Rábára, a Körösre és a Hernádra tervez kis vízerőműveket telepíteni. Ezek egyenként 1,7-1,8 megawatt teljesítményűek lennének, s a beruházás költsége 4,7–4,8 milliárd forint között mozogna. Lapunk érdeklődésére Kapuváry Gusztáv ügyvezető elmondta, hogy a Rába menti Nick községben már december végén átadták a munkaterületet, a tervek készülnek, s már tárgyalnak a kivitelezővel is. Az első építési munka február–márciusban a munkagödör résfalas körülhatárolása lesz. Kioppályázatukról azonban még nincs döntés, mert egy november végi kormányrendelet előírja, hogy még meg kell szerezniük a Magyar Energiahivatal engedélyét is. E nélkül bankhitelt sem kapnak, önrészük felhasználása pedig behatárolja lehetőségeiket. A békésszentandrási projekt kapcsán a HPC benyújtotta a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz a terveket, döntést e hónapra vár. Kedvező esetben a békésszentandrási beruházást a nicki után indítanák. A hernádszurdoki beruházás helyszínéről a meglévő duzzasztóművek miatt döntöttek. Az építés 12-15 hónapig tarthat. A támogatás elnyerése esetén a HPC körülbelül 12 év alatt tudja viszszafizetni a nyolcvanszázalékos banki hitelt.

Az ország természeti adottságait figyelembe véve – nincsenek nagy esésű folyók, esésük 3–6 méter közötti – csak kis erőművek telepítésére van reális esély. Az ezekben előállítható 6–12 millió kWh áram az ország energiaigényéhez képest nem számottevő. Figyelembe kell azonban venni, hogy egy-egy kis vízerőmű által évenként termelhető villamos energia mintegy 4-8 millió m3 földgáz kiváltását teheti lehetővé, és mintegy 3-5 ezer személygépkocsi szén-dioxid-kibocsátásának megfelelő értékkel csökkentheti a légszennyezést. Hazai viszonylatban nagy vízerőműnek számítanak a 10 MW fölötti teljesítményűek, a kicsik a 0,5–10 MW teljesítménytartományba tartoznak, a törpék pedig a 0,5 MW alattiak.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.