Öt évre szóló elnöki mandátummal ruházza fel egy új törvény Goita ezredest, amely azonban lényegében tetszőleges alkalommal meghosszabbítható választások megtartása nélkül Maliban, Ezzel Goita legalább 2030-ig hatalmon maradhat. 2020 óta két katonai puccs volt az országban.
A 2021 májusában hatalomra került junta eredetileg azt ígérte, hogy már 2024 márciusában vissza akar térni a polgári kormányzáshoz. Goita azóta ideiglenes elnökként kormányoz. 2025 májusában a katonai vezetés bejelentette, hogy „a közrend érdekében” felfüggeszti az országban zajló minden politikai tevékenységet. Most pedig a hírek szerint az ország egyik legfontosabb ásványkincsére, az aranyra is lecsapott az ország katonai irányítása – írja az Origo. Bár hivatalosan nem erősítették meg, hogy a katonai akciót elnöki döntésre hajtották végre, de az biztosra vehető, hogy a katonai junta áll mögötte.
A nyugat-afrikai Malit június elején hagyták ott az orosz Wagner csoport zsoldosai, melyek jelenlétükkel segítettek a katonai juntának stabilizálni a helyzetet. Most pedig új elnöke lett az országnak, aki a hírek szerint újra keményen lépett fel a Barrick nevű bányaipari vállalattal szemben.
Az Origo a Bloomberg alapján arról ír, hogy a cég bányájában előzetes értesítés nélkül, helikopterekkel jelentek meg az ország hadseregéhez tartozó egységek.
A katonák lefoglalták a telephelyen található egy tonna súlyú aranyat, melynek piaci értéke mintegy 117 millió dollár.
Az aranykészletet alighanem ahhoz a korábban már blokkolt három tonnához csatolják hozzá, melynek exportját még az év elején akadályozta meg a junta, és melynek sorsa továbbra is ismeretlen.
A fejlemény annak az évek óta tartó feszültségnek a további erősödését jelenti, mely a nyugat-afrikai ország kormányzata és a kanadai bányavállalat, a Barrick között fennáll. A vita gyökere arra nyúlik vissza, hogy Mali katonai vezetése reformokat vezetett be az arany exportjával, valamint a bányászati jogdíjakkal kapcsolatban, amit a bányavállalat jogainak megsértéseként értelmezett. A helyzet eszkalációját mutatja, hogy a cég nemrég leállította a Loulo-Gounkoto aranybánya-komplexum működését, miután a mali hatóság blokkolta az onnan származó kivitelt.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.