BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirántották a szőnyeget a forint alól, a carry trade tartja benne a lelket

Folytatódott a dollár erősödése pénteken. Az euróval és a svájci frankkal szemben is gyengült a forint.

Miután csütörtökön a forint ismét benézett 399 alá az euróval szemben , s ezzel négyhavi csúcsát közelítette a magyar deviza, péntek reggel már ismét 399-nél kezdte a kereskedést, majd késő délelőttre 399,7 közelébe emelkedett. 

forint Bank of England, London, United Kingdom
A Bank of England épülete – stagnál a font forintárfolyama / Fotó: Robert Harding via AFP

A carry trade mozgatja a forintot

Az Erste szerint továbbra is a carry trade az úr a forint esetében, azaz a máshol alacsony kamatra felvett hitelekből veszik a hazai devizát, s kamatoztatják a magasabb magyar kamatlábakon.

A következő héten egyedül a májusi béradatok jönnek ki, más érdemi adat nem érkezik itthon, így a nemzetközi színtérre figyelhet elsősorban a magyar piac is. Ott pedig néhány napja ismét Donald Trump amerikai elnök vámfenyegetései viszik a prímet. Európa tűkön ül már, az amerikai sarc mértékére várva.

Az euró-dollár keresztárfolyam letört, mint a bili füle. Hol van már a néhány napja látott 1,18-as szint, péntek délelőtt már csak 1,1693 zöldhasút adtak 1 euróért.

A piac még mindig a júniusi Fed-ülés szerdán közzétett jegyzőkönyvét emészti, amikor 4,25–4,50 százalékon tartották a kamatlábat. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy a döntést meghozó nyílt piaci bizottság meglehetősen megosztott volt. Néhány tag gyors kamatcsökkentést akart, de a többség a kivárásra szavazott, mivel még mindig nem látják, hogyan hatnának az újabb vámok az inflációra.

A többség ugyanakkor egyetértett abban, hogy némi lazításra szükség lesz még az év folyamán.

Javult a hangulat, de…

A hangulat azért lassan javul, és az euró-dollár ismét emelkedésnek indulhat. A folyamatos kereskedelmi feszültségek és Trump elnök vámpolitikájának bizonytalansága azonban még mindig jelentős fenyegetés, amely a közeljövőben megállíthatja az euró további erősödését.

A forintra visszatérve, a magyar deviza pénteken több relációban is gyengült. A svájci frankkal szemben például 0,4, a dollár ellenében 0,3 százalékkal. A zöldhasú jelenleg 341,65 dollár környékén mozgolódik. A cseh korona és a lengyel zloty is kismértékben erősödött a magyar pénznemhez mérten. 

Egyedül az angol font forintárfolyama stagnál, miután a várakozásoktól elmaradva, júniusban is csökkent a brit GDP. Ezzel ugyanis nőtt a valószínűsége, hogy az előzetes jelzésre rácáfolva, a vártnál nagyobb kamatvágásról dönthet következő ülésén a Bank of England.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.