Idei becslések szerint a világon 27,8 milliárd eurót fognak szponzorációra költeni a cégek. Ez az összeg a 2005-ös évhez képest körülbelül 11 százalékos növekedést jelent. Európában – többek között a németországi labdarúgó-világbajnokságnak is köszönhetően – a növekedés várhatóan 13 százalékos lesz.
A körülbelül 7,5 milliárd eurót kitevő európai szponzoráció az Európai Szponzorációs Szövetség (ESA) előrejelzése szerint 2010-ig várhatóan megduplázódik. Az európai cégek a marketingre fordított költségvetésüknek egyébként átlagosan 8 százalékát fordítják szponzorációra.
A várakozások szerint ez az arány folyamatosan növekszik a jövőben, a vállalatok ugyanis keresik azokat a marketing és kommunikációs lehetőségeket, amikor a fogyasztókat a számukra fontos és oldott környezetben szólítják meg, például a sporteseményeken.
A szponzorokért óriási verseny folyik a sportpiacon. A legnagyobb összegeket megmozgató labdarúgás esetében például mindkét nagy világszervezet, a FIFA és az UEFA is folyamatosan a támogatói kör erősítésére törekszik.
A labdarúgó-világbajnokság idején a FIFA 15 hivatalos partnerrel, 6 hivatalos beszállítóval és csaknem 300 licence-bérlővel együtt alakította ki a sportesemény kereskedelmi támogatói körét. A partneri kapcsolat a világ valamennyi pontján érvényes jogokat tartalmaz, míg a beszállítói együttműködés lehetőségeit Németországban lehet használni a vb idején.
Az olimpiai játékokhoz hasonlóan a FIFA is négyéves ciklusokra alakítja ki együttműködéseit és noha még el sem hangzott a 2006-os világbajnokság nyitó mérkőzését elindító sípszó, a szövetség már a következő, a 2010-es és 2014-es döntőkkel záruló időszakok szponzori kapcsolatait szervezi.
A FIFA marketing partnerei közül korábban az ISL majd a Kirch csoport is csődbe ment. Ezt követően a szövetség újragondolta a kereskedelmi jogainak képviseletét. A tévéközvetítési jogok világszintű értékesítését jelenleg az Infront végzi. A jogdíjak összesített becsült értéke körülbelül 1,3 milliárd dollár, amiből 850 milliónyi Európa tévépiacáról származik.
A marketingjogok lehetőségeinek kiaknázását saját, 2001 júniusában házon belül kialakított részlegével intézi. Jerome Valcke – egykor a Canal+ Sport vezetője, a SportFive társigazgatója – 2003 szeptembere óta vezeti az egységet. Az igazgató által képviselt új marketing koncepció az eddiginél is jelentősebb előnyöket kíván nyújtani a FIFA-partnerek számára.
A jelenlegi 15 szponzor számát a 2007-2010-es ciklustól kezdődően hatra csökkentik. A leendő szponzoroknak viszont legalább 100 millió dollárt kell majd fizetniük, hogy a periódus alatt valamennyi FIFA-eseményen jelen lehessenek. Az adidas elsőként írta alá a szerződést, majd a Hyundai, Sony és a Coca-Cola követte a sorban.
Az európai szponzorációs piac növekedésének másik meghatározó generátora a Bajnokok Ligája (BL). A jogtulajdonos UEFA marketing képviselője, a TEAM Marketing a FIFA-val vívott nagy versenyt is figyelembe véve ugyancsak átalakította a szponzoárciós rendszerét: 2006-tól már hat támogatói csomagot értékesít az eddigi négy helyett, három éves periódusra.
Az együttműködő partnerek száma összességében nem változik: az eddigi négy szponzor és három beszállító szerkezetet viszont felváltja a hat szponzor és egy beszállító szponzori rendszer. A magyarországi szponzorációs piac méretét a kevés rendelkezésre álló hivatalosa adat miatt megbecsülni is nehéz.
Az európai tendenciákat, vállalati gyakorlatot és a hiányos magyar adatközlést is alapul véve szakértők szerint a piac nem éri el a 40 milliárd forintot. A kiemelt nagyságrendű szerződések megkötéséről közlemények jelennek meg – a legtöbb esetben a támogatási összeg megjelölése nélkül.
Azt lehet tudni, sejteni, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, a labdarúgást és annak utánpótlását támogató cégek vagy a labdajátékok jelentősebb szponzoraival, a hazai rendezésű világversenyek támogatóival kialakított együttműködés esetenként akár több százmillió forintot is kitesz. Nem kevés, de messze nem jelenti azt az információs bázist, amit például a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég éves jelentése mutat a legfontosabb labdarúgó piacokról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.