Pártok plakátharca várható
Jelentősen növekszik februártól a közterületen megjelenő politikai hirdetések száma. Az áprilisban esedékes országgyűlési választások miatt már ebben a hónapban akár tízezer fölé is emelkedhetnek a pártok által megjelentetett reklámok – jelezte érdeklődésünkre Véssey Péter, a közterületi reklámokat auditáló OM-Audit Kft. ügyvezető igazgatója.
Már a január is kiemelkedő időszakot jelentett, hiszen ekkor is mintegy hétezer felületen jelentek meg a politikai hirdetések: a legtöbb, mintegy 3300 felületre a Magyar Vizsla került, míg a Száz lépés-kampány és az SZDSZ ezer-ezer helyet foglalt el.
A piac kihasználtsága ekkor mintegy 60 százalékos volt, az átlagos, kevesebb mint 50 százalék helyett. Véssey Péter szerint várhatóan továbbra is a legtöbben a hagyományos óriásplakátokat veszik igénybe, de emellett használják a többi eszközt is, a választásokhoz közeledve pedig egyre több egyedi eszköz, mint például a villanyoszlopon megjelenő zászló vagy az épületháló is előtérbe kerül. A szakember várakozásai szerint márciusban és áprilisban 80 százalék feletti lesz a kihasználtság.
A vezető úgy látja, hogy a mostani választások alkalmával a korábbi kampányidőszakokhoz képest jóval több lesz a közterületen megjelenő politikai hirdetések száma. Az EU-csatlakozás kapcsán például a 2004. júniusi csúcsidőszakban 5500 felületre került politikai hirdetés. Az április és a május a közterületen a választásoktól függetlenül is az egyik legerősebb időszak, ehhez hasonló foglaltság csak októberre és novemberre jellemző – mondta Véssey Péter. Emiatt nem várható, hogy jelentősen növekedjen a nettó tízmilliárd forint feletti piac. Viszont a jelentős politikai igény miatt egészen biztosan lesznek olyan kereskedelmi reklámok, amelyek ebben az időszakban kiszorulnak a közterületi felületekről. Hangsúlyozta: a pártok sok esetben már tavaly bebiztosították a helyüket. Így van olyan ügynökség, amelyik kénytelen azt tanácsolni ügyfeleinek, hogy halasszák későbbre kampányukat. Tombor András, a legnagyobb hazai közterületi reklámcég, a mintegy ötmilliárd forintos forgalmú Multireklám Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: nem befolyásolja lényegesen a társaság bevételeit a kampányidőszak. Tombor András szerint részben az áremelkedésnek köszönhetően az egész évre 10 százalék körüli forgalomnövekedés várható a piacon. Véssey Péter is úgy véli, hogy a politikai kampányok nem jelentenek akkora bevételnövekedést, mint azt sokan gondolják. Mint mondja: akkora mennyiséget vásárolnak ilyen alkalomra a pártok, amellyel jelentős kedvezményeket tudnak elérni.
A Magyar Reklámszövetség becsült adatai szerint 2004-ben nettó 13,6 milliárd forintot költöttek el a hirdetők 2004-ben. Ez az összeg a teljes, 154,7 milliárdos hazai reklámpiac 9 százalékát jelentette. Az MRSZ szerint 2003-ban 11,3 milliárdot fordítottak köztéri reklámokra.


