Dunai kikötőket venne Koper
Szlovénia egyetlen ipari kikötőjének üzemeltetője, a Luka Koper Duna menti, egyebek között magyarországi és szerbiai kikötőket venne, de beszállna bulgáriai, albániai, horvátországi, sőt egyiptomi létesítményekbe is – idézi Robert Casar cégelnököt a szlovéniai Demokracija hetilap. Ám nem akarja a kiszemelt kikötők egészét megszerezni, Robert Casar szerint ugyanis az üzemeltetés felének átvétele éppen elég ahhoz, hogy „látni lehessen, mi történik ott”.
A társaság bővítené két meglévő koperi terminálját, és építene egy harmadikat is. Mindezt uniós strukturális alapokból képzeli el. Fontos lenne a kikötői vasút korszerűsítése is, mert ezen zajlik a kikötői forgalom 70 százaléka.
Casar szerint Szlovénia – kedvező földrajzi adottságaira alapozva – a mostaninál jobban is kihasználhatná vasúthálózatát. Ehhez a vasutat részben magánkézbe kellene adni és alaposan átszervezni. A Luka Koper az év első felében közel 50 millió eurós forgalmat ért el, 22 százalékkal nagyobbat az előző évinél.