A közelmúltban a Kopint-Tárki megalakulásával egy régi-új szereplővel bővült a gazdasági kutatóintézetek piaca. Ezt a céget a Kopint-Datorgból kivált kutatócsapat hozta létre a Tárkival közösen. Az intézet létrehozásának meghatározó jelentősége van mind a munkatársak, mind a versenytársak szempontjából. Az állam korábban a Kopint-Datorg kutatási részlegének és az Ecostatnak az összevonását támogatta volna. Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatási igazgatója elmondta, hogy ebben az esetben kutatóiknak nagy valószínűséggel államigazgatási munkát helyettesítő adminisztratív feladatokat is el kellett volna látniuk.
Emellett az Ecostat részeként állami támogatás nyújtott volna anyagi biztonságot, de véleménye szerint a kutatói függetlenség megtartására kisebb lett volna az esély. Sikerként könyvelhető el, hogy a csapat meg tudta őrizni a Kopint nevet, így referenciaként hivatkozhatnak korábbi munkáikra, amit más névhasználat esetén nem tehetnének meg. A Tárkival való közös tevékenységet korábbi közös munkák alapozták meg. Bartha Attila úgy látja, sok területen, például az egészségügy vagy a nyugdíj témájában nem válik szét a gazdasági és a társadalmi hatáselemzés, így a Tárkival közösen egyedi kutatási profilt tudnak létrehozni.
A gazdasági kutatóintézetek piacán az évi több mint 100 millió forint bevételből gazdálkodó magántulajdonú szervezethez tartozik a Kopinton kívül a GKI Gazdaságkutató Zrt., a Pénzügykutató Zrt. és az ICEG Európai Központ. Ezt a sort egészítik ki a szintén több mint 100 millió forintból gazdálkodó állami tulajdonú gazdasági kutatóintézetek: az Ecostat, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete (MTA VKI), az MTA Közgazdaságtudományi Intézete (MTA KTI) és az MTA Regionális Kutatások Központja (MTA RKK). A Kopint-Tárki fő versenytársának számító magántulajdonú szervezetek szempontjából van különleges jelentősége a Kopint jelenlétének. Mint Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese közölte: a több szereplő miatti élesebb verseny eredményesebb tevékenységre ösztönzi a kutatócégeket. A Kopint nélkül a GKI számára egy közel duopol jellegű piaci struktúra jött volna létre, ahol a másik fő szereplő az Ecostat. A többi kutatóintézet némileg eltérő profilú, jóval kisebb arányban szerepelnek megbízásaik között a vállalatok számára végzett kutatások.
A gazdasági kutatóintézetek piaca becslések szerint eléri az egymilliárd forintot. Ez magában foglalja az állam és a vállalatok részére végzett makrogazdasági és ágazati elemzést, valamint előrejelzést és tanácsadást, illetve a nemzetközi pályázatokat.
Az állam által igényelt, többnyire pályázaton, illetve közbeszerzésen elnyerhető megbízásoknak a jelentősége a reformok beindításának következtében megnőtt, és az ezen a területen kiírt pályázatok száma megszaporodott.
Az itthon tevékenykedő nagyobb vállalatok igénylik a gazdasági környezetre és ágazatukra vonatkozó elemzéseket és előrejelzéseket – mondta el Belyó Pál, az Ecostat igazgatója. A gyakorlatban többnyire a vállalatok fordulnak a kutatóintézetekhez. A gazdaságkutató szervezetek honlapjukon hirdetik szolgáltatásaikat, referenciáikat, ingyenes hírlevelet, valamint előfizetéses kiadványokat biztosítanak potenciális és már meglévő ügyfeleiknek. Többen közülük stratégiai partnerség keretében tartják a kapcsolatot a vállalatokkal. Karsai Gábor elmondta, hogy a GKI nagy hangsúlyt helyez a médiában való megjelenésre: többek között stratégiai partnerekkel közösen tesznek közzé publikációkat, például havonta gazdasági előrejelzést, negyedévente ingatlanpiaci felmérést. Stratégiai partnereik hozzájuk fordulnak tanácsadási területen is, illetve számukra fontos kutatásokat is finanszíroznak. Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. vezérigazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy intézetük stratégiai partnerüket konferenciaszervezéssel segíti, többek között nyugdíjreform vagy adó témakörben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.