BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsan bővül a gyógyszerpiac

Némileg gyorsult a globális gyógyszerpiac növekedése 2006-ban. Tavaly becslések szerint világszerte 643 milliárd dollár értékben adtak el patikaszereket, ez hét százalékkal haladja meg az egy esztendővel korábbit. Bár a növekedés mértéke 0,2 százalékponttal magasabb volt, mint 2005-ben, még így is jelentősen elmaradt az évezred első néhány esztendejére jellemző, évi 10 százalékot meghaladó bővüléstől – derül ki az IMS Health közelmúltban kiadott elemzéséből.

A leggyorsabban továbbra is a fejlődő országokban emelkedik a gyógyszerfogyasztás mértéke: Latin-Amerikában például 13 százalékkal, az elemzés által öszszevont (Japán nélküli) ázsiai–afrikai és ausztráliai régióban pedig közel tizedével bővült tavaly a piac. Különösen nagy növekedést mértek Indiában, ahol a múlt évben több mint 17 százalékkal nagyobb értékben adtak el patikaszereket, mint 2005-ben, Kínában azonban némileg lassult a bővülés: 2006-ban „csak” nyolcadával nőtt a piac, ez számottevő visszaesés az elmúlt évekre jellemző 20 százalék fölötti emelkedéshez képest.

A fejlett országok közül a 290 milliárdos forgalmával a globális piac legnagyobb szereplőjének számító Egyesült Államokban nőtt a legnagyobb mértékben, 8,3 százalékkal a gyógyszerforgalom, elsősorban a finanszírozási rendszer módosításának köszönhetően. Mindeközben Európában a jó minőségű generikus készítmények gyors térnyerése miatt tovább lassult a piac bővülése, Japánban pedig évek óta először – közel egy százalékkal – csökkent a fogyasztás.

A termékcsoportok közül továbbra is a zsírsavszabályzó, koleszterincsökkentő szerek a legkeresettebbek: ezekből tavaly 35,2 milliárd dollár értékben vásároltak világszerte. Igen gyorsan bővül azonban a rákellenes készítmények forgalma is, ez ötödével, 34,6 milliárdra nőtt 2006-ban, így könnyen elképzelhető, hogy az idén már ez lesz a legnagyobb forgalmat realizáló termékcsoport. Az onkológiai szerek mellett tíz százalékot meghaladó ütemben emelkedik az epilepszia, a diabétesz és a légzőszervi megbetegedések kezelésére alkalmas orvosságok értékesítése is. Az elmúlt egy-két évhez hasonlóan tavaly is stagnált azonban az évezred elején még a legkeresettebb termékek közé tartozó antidepresszánsok globális forgalma, s így ez már csak a hatodik legnagyobb forgalmú termékcsoport az IMS Health felmérése szerint.

A legkeresettebb termék tavaly is (ahogy 2001 óta minden évben) a Pfizer Lipitor nevű koleszterincsökkentője volt, ennek értékesítéséből az amerikai gyártó immár zsinórban a negyedik évben realizált 10 milliárd dollárt meghaladó bevételt. A tíz legnagyobb forgalmú gyógyszerből egyébként tavaly több mint 60 milliárd dollár értékben adtak el a különböző vállalatok, s így ezek a termékek fedik le a globális gyógyszerpiac közel tizedét. Az IMS Health számításai szerint a jövőben valószínűleg a korábbi évek tendenciája folytatódik, s a globális gyógyszerpiac növekedése fokozatosan lassul. JZ

A magyarországi gyógyszerpiac

A globálisnál kisebb mértékben növekedett 2006-ban hazánkban a gyógyszerfogyasztás. A GKI Egészségügykutató Intézet Kft. (GKI-EKI) becslései szerint tavaly 577 milliárd forint értékben adtak el gyógyszereket Magyarországon, ez 31 milliárddal több, mint 2005-ben.

A piac bővülése tehát mindössze hatszázalékos volt, s ez jelentős lassulás az egy esztendővel korábbi közel 20 százalékos növekedéshez képest.

A GKI-EKI számításai szerint hazánkban az idén a patikaszerek fogyasztása 616 milliárd forint körül alakulhat.

A piac bővülése tehát mindössze hatszázalékos volt, s ez jelentős lassulás az egy esztendővel korábbi közel 20 százalékos növekedéshez képest.

A GKI-EKI számításai szerint hazánkban az idén a patikaszerek fogyasztása 616 milliárd forint körül alakulhat.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.