Nem csak a HR- és a PR-vezetői poszt összevonása és más költségcsökkentő okok indokolják, hogy az emberierőforrás-gazdálkodás területén dolgozók felelőssége egyre nagyobb a munkaadói imázs kialakításában, illetve növelésében. Az Országos Humánpolitikai Konferencia és Kiállítás tegnapi, első napján többek között ezt a témát dolgozták fel hazai szakértők. Heit Gábor, az ÁPV Zrt. humánerőforrás-gazdálkodási ügyvezető igazgatója, a szeminárium vezetője lapunknak elmondta, azoknál a vállalatoknál, ahol a versenyképesség megőrzésére tudatosan ügyelnek, a HR-részlegek új területtel gazdagodnak: a cégmárkaépítéssel, a munkaadói arculat formálásával. Minderre nemcsak a potenciális új munkatársak, a külső partnerek miatt kényszerülnek, hanem a vállalat belső ügyfelei, a dolgozók megtartása, lojalitásuk fokozása, a teljesítmény, a munkamorál javítása érdekében is.
A személyügyi marketingtevékenység során keletkező anyagaink éppúgy kommunikálnak, mint vállalatunk reklámfilmjei, imázs- vagy márkahirdetései; a munkaadói arculattal egy szervezet a saját foglalkoztatói márkáját közvetíti – hívta fel a figyelmet Heit Gábor. A vállalat ugyanis állításokat közöl magáról, meghatározza értékeit, pozicionálja magát. Ezek a munkaadói és a szociá-lis felelősségvállalás hírnökei, ezért fontos, hogy minden eszközben egységesen jelenjenek meg. A szakember úgy véli, biztosítani kell, hogy minden toborzás, tréning, munkáltatói anyag a vállalati arculat egységességét szolgálja, abba integrálódjon. Ezt az arculatot a vállalati arculat figyelembevételével kell megalkotni, meghatározni verbálisan és vizuálisan a kommunikálandó értékrendet, amely által a munkavállalókban tudatosítják a szervezeti értékeket, növelik a lojalitást a munkáltató iránt.
Vállalati jó példa a munkaadói arculat formálására az Invitel Zrt. A társaságnál számtalan, a belső kommunikációt kedvezően befolyásoló eszköz van. Többek között intranet, „közérdekű info” elnevezésű, a cég minden dolgozója számára megküldött információs levél segíti a belső imázs növelését. Ezenkívül formális jellegű rendezvények, így például az elmúlt fél év eseményeit összefoglaló, a jövőképet bemutató roadshow is hozzájárul ehhez. Ezt évente kétszer, három telephelyen szervezi meg az Invitel. Az esemény súlyát az adja, hogy az öt felső vezető és a vezérigazgató is prezentál a munkavállalóknak, majd ezeket kérdés-felelet szekció követi minden telephelyen. Az informális jellegű rendezvények közé tartozik például a társaságnál az Invitel Olimpia. A kétnapos rendezvényen a cég összes dolgozójának lehetősége van a megmérettetésre, általában 600 résztvevővel zajlik. Jagicza Ágnes, az Invitel Zrt. HR- és jogi vezérigazgató-helyettese a tegnapi szemináriumon elmondta: egyéb motivációs eszközök, rendezvények, programok is segítik a belső kommunikációt, a munkaadói arculat formálását. Ilyen például a vállalati elismerési program (közismert nevén Hóember program). Itt a dolgozók az intraneten keresztül háromhavi ciklusokban jelölnek és szavaznak a kollégáikra, kiket tartanak a legjobbnak, sőt az Év Embere díjra is ők jelölnek. Az, hogy a vállalat munkatársai jól érezzék magukat a munkahelyükön, nem utolsósorban a vállalat vezetésének gazdasági érdeke is – hangsúlyozta a szakember. Jagicza Ágnes szerint a cég külső képének formálására is nagy hatással van a „belső hangulat”.
A munkaadói arculatnak különösen nagy szerepe van azokban a szektorokban, ahol a vállalati terméket, szolgáltatást a céget képviselő munkavállalón (pl. területi képviselőkön) keresztül kell a közvetlen értékesítés helyére „belistázni”.
Heit Gábor szerint nem csak a versenyszférában, az állami tulajdonú vállalatoknál is formálni kell a munkaadói arculatot. Jó példa erre az MVM csoport, ahol a belső PR-tevékenység keretében szintén számos kommunikációs eszközt használnak, ezek alakításában a HR-csapat stratégiai szinten vesz részt. Ilyen csatorna például az intranetrendszer, amely az anyavállalatnál és a legtöbb leányvállalatnál is működik.
A belső levelezési, illetve információs rendszer mellett a cégújság (MVM Infó, MVM Közlemények), a faliújságok, fórumok, tájékoztatók, valamint a vállalati és csoportszintű rendezvények is segítik a munkaadói arculat formálását – mondta Horváth János, a társaság humánerőforrás-osztályának vezetője. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.