Nemsokára mobiltelefonokba is beépül a navigációs képesség, előbb-utóbb valamennyi új készüléknek lesz ilyen funkciója – állítja Kátai Attila, az iGO My way navigációs szoftvert fejlesztő Nav N Go Kft. tartalomfejlesztési igazgatója. Kezdetben a műholdas navigáción alapuló eszközök a luxusautót vásárlók kiváltságának számítottak, majd megjelentek az autósok mellett a gyalogosoknak szánt, sokfunkciós készülékek is. A fejlődés következő lépcsőfoka jelenleg is tart, a piacot most a személyi navigációs asszisztensek (PNA) uralják, de már helyet követelnek maguknak a szegmensben a tájékozódási képességgel ellátott okos mobiltelefonok is.
A készülékek és platformok evolúciója mellett a felhasználási terület is átalakulóban van. A jelenlegi fejlesztésekben egyre nagyobb szerepet kap a helyfüggő tartalom elérhetővé tétele – közölte Kátai Attila. Ha ez megvalósul, a navigációs eszköz például nemcsak azt tudja majd megmondani, hogy hol vannak a közelben benzinkutak, de az árakról is információval fog szolgálni. Ám számos egyéb felhasználási terület is adódik, így például a dinamikus forgalomfigyelés, amelynek köszönhetően elkerülhető a forgalmi dugó. Egyébként ilyen kezdeményezések már vannak Németországban, sőt Prágában is működik egy ilyen rendszer.
A 2005 elején alakult, első évében 100 millió forintos forgalmat elérő Nav N Go navigációs alkalmazása, az iGO My way már a világ számos pontján kapható. A tartalomfejlesztési igazgató elmondása szerint ha csak Magyarországra összpontosítottak volna, lényegesen könnyebb dolguk lett volna a fejlesztésnél. Az európai szintű adatbázis elkészítése azonban már komolyabb kihívást jelentett, hiszen minden országban megvannak a helyi sajátosságok, így például az, hogy mi alapján történik a keresés. A magyar cégnek egyébként sikerült leköröznie a világ vezető térképfejlesztőit is, legalábbis Kelet-Európa vonatkozásában, hiszen míg a térségben kiépített jó kapcsolataiknak köszönhetően már elkészültek a régiós térkép fejlesztésével, addig a terület meghatározó cégei – mint a Tele Atlas és a Navteq – csak most kezdték el ilyen irányú tevékenységeiket.
A navigációs eszközök terjedésének felgyorsulásában szintén szerepet játszik, hogy a hazai kereskedők tapasztalatai szerint lassan kezdenek divatcikké válni az ilyen készülékek is. A mobiltelefonoknál már évekkel ezelőtt lezajlott folyamathoz hasonlóan a GPS-ek között is megjelennek a külsejükben egy bizonyos célcsoport igényeihez igazodó termékek – mondta el Magyar Péter, a Geochallenge GPS Bolt vezetője. Példaként említette a Miót, amelynek elkészítették egy kimondottan hölgyek számára szánt változatát. De cserélhető elő- és hátlappal került forgalomba a motorosok számára fejlesztett, és ebben a minőségében hiánypótlónak számító, már Magyarországon szintén kapható Zumo is.
Ez utóbbi készülék az elmúlt hónapok egyik újdonsága, hiszen korábban az autós vagy kézi használatra szánt eszközöket próbálták a motorosok igényei szerint átalakítani. A Zumónál azonban már figyelmet fordítottak a tervezők arra is, hogy kesztyűben is könnyen lehessen kezelni, a külső fizikai hatásokkal szemben ellenállóbb legyen. A készülékből jelenleg két változat kapható Magyarországon, 210, illetve 260 ezer forintért, a drágább autós használatra is alkalmas.
Az idei első hónapok tapasztalatai szerint folyamatosan nő az érdeklődés a navigációs eszközök iránt, nagyobb volt a forgalom, mint egy évvel korábban, és ez igaz a teljes 2006-os esztendőre is – közölte Magyar Péter. Ebben amellett, hogy ezek a készülékek is kezdenek divatcikké válni, komoly szerepet játszik az is, hogy folyamatosan csökken az áruk.
A múlt évben átlagosan 20-30 ezer forintos árcsökkenés ment végbe az egyes kategóriákban, így ma már egy viszonylag jól használható, Magyarország-térképet is tartalmazó autós GPS 50-60 ezer forint körüli áron megkapható. Az ismertebb gyártók teljes Európa-térképet is tartalmazó készülékeinek ellenértéke pedig 90 ezer forint körüli szinten kezdődik. Az árzuhanásban fontos szerep jutott az új kategóriának, a PNA-nak és robbanásszerű elterjedésének. Az ilyen készülékekbe általában csak az alapfunkciókat tartalmazó operációs rendszert, illetve a navigációs szoftvert építik be. Az ár ebben a kategóriában 40-45 ezer forintnál kezdődik, a plafon pedig a hazai piacon 170 ezer forint. Az autós GPS-ek mellett folyamatosan nő az érdeklődés a kézi navigációs eszközök iránt is, ehhez két tényező is nagymértékben hozzájárul Magyar Péter szerint. Az egyik a már évekkel ezelőtt elkészített Topoguide térkép, a másik pedig a Turistautak.hu internetes oldal, amelyen részletes, a GPS eszközökre feltölthető turistatérképek találhatók a lelkes felhasználóknak köszönhetően. Az egyszerűbb kézi navigációs eszközöket már 30 ezer forintért be lehet szerezni, a színes kijelzőjű, kártyával bővíthetők ára 75 ezernél kezdődik. Az árcsökkenés ebben a szegmensben is megfigyelhető volt, a csúcskategóriás készülékekért a korábbi 200 ezer helyett ma már csak 145 ezer forintot kell fizetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.